Jelenlegi hely

Kismamanapló - 17. hét

A Pécsimami kismamanaplója itt élő anyukák várandósságát kíséri figyelemmel: tizenhetedik hét.
 

 

Nevem Rebeka, egy gyönyörű másfél éves kisfiam van, szeptemberre várjuk második gyermekünket. Lénárd Pécsett született természetes úton, most is így szeretnénk. A terhesség könnyű volt (a melegtől eltekintve), és a lakásfelújításon is túl vagyunk már szerencsére...
 
A leghosszabb hét. A betöltött 16. héten vérvételre kell menni a szülészeti klinikára.

Szerettem volna hamar túl lenni rajta, ezért a hét elején levetettem a vért. Ilyenkor vércsoportot, ellenanyag termelést, Hepatitist, Toxoplasmozist, és AFP szintet néznek.
 
Én a 12. héten kihagytam a kombinált tesztet, mivel a legolcsóbb variáció is 9000Ft-ba került volna, mondván, majd úgyis nézik az AFP-t. Mondanom sem kell, ez utóbbi érték nagyon alacsony lett, amely további vizsgálatokat von maga után, mivel számbeli kromoszóma-eltérést jelezhet.

A hét második része aggódással, pánikolással telt. Interneten utánanéztem, sokan írták, hogy ez egy magyar specialitás ezzel a vizsgálattal bepánikoltatni a kismamák jelentős részét, mivel külföldön már nem használatos, elavult mérésről van szó.

Sajnos az esetek egy kisebb hányadában valóban Down szindróma, vagy egyéb genetikai probléma áll az alacsony érték mögött.

Ez elég volt ahhoz, hogy kellően megijedtünk, mi van, ha éppen benne vagyunk „azokban az esetekben”. Mi egy genetikai UH mellett döntöttünk, amelyen Dr. Vízer Miklós alaposan megvizsgálta a kicsit.

Nem volt olcsó mulatság: a Da Vinci Magánklinikán 22000Ft ellenében egy háromnegyed órás ultrahang, egy DVD az anyaggal, és négy darab „szörnyecske-fotó” az eredmény...

Ez már a következő hét elejének a története, mégis a tizenhatodik héthez kerül. A doktor úr szerint ugyanis egy héttel kisebb a magzat, így visszakerültem a 16. hét elejére...

Ettől lehetett rossz az AFP, tehát ismételjük meg. Amúgy hatalmas LCD kivetítőn nézhettük végig, ahogyan a doktor úr méricskélte, löködte a kis immáron teljesen ember formájú babocskát.

Megnyugtató volt őt látni, el nem tudom képzelni, hogy tényleg beteg legyen, a mérések alapján is minden rendben, optimistán jöttünk ki a klinikáról.

Ja, és kisfiú – vagyis jó volt a megérzésem, amelyről korábban részletesen írtam...
Másnap vérvétel. Várunk. Ok, most biztosan jó lesz.

(2013 április)


Hajnal vagyok, 37. évemben járok. Jelenleg Hosszúhetényben élünk férjemmel és két gyermekünkkel, Benedekkel (7) és Emmával (1,5). Harmadik babánkat július vége körül várjuk. Pécsen szeretnék szülni. Mindhárom várandósságom tervezett volt és a természetes szülés híve vagyok. Az első babánál elkelt némi segítség, de bízom benne, hogy a harmadik baba világrahozatala is olyan jól sikerül, mint a másodiké. :)

Persze mondanom sem kell ebben a szezonban, ahogy ideje van, elkaptak a gyerekek egy jó kis hányós vírust, este 9-től reggel fél 6-ig óránként minimum tartott a műsor szegény Benőkémnél. Emmácska sokkal jobban viselte, ő kettő körül befejezte és aludt... És persze a rengeteg takarítanivaló ezek után...

Nos engem már annyira nem visel meg, mint mikor Benő életében először volt így rosszul, de persze mindig éjszaka történt a dolog. Szóval itthon voltunk a héten, nálam kedd este jelentkezett a hányinger, de más nem történt, illetve szerdán egész nap feküdtem hőemelkedéssel, és minden porcikám fájt, különösen a hátam és a vesetájékom.

Estefelé bevettem egy fél algopyrint, az kihozta a nyavalyát és másnap kutyabajom sem volt. Elsétáltam a henteshez, hogy főzök nekik egy jó kis húsleveset, de a hentes egész héten zárva volt szintén betegség miatt.

Azért sikerült a fagyasztóból előkotornom valamit és finom lett a végeredmény. A férjem is belázasodott éjjel, volt mit kiheverni.

(2013 február)
 


Viki vagyok, 32 éves pécsi kismama, második gyermekünket várjuk. Anna problémamentes terhesség után fogadott orvos nélkül, császármetszéssel született 2011 szeptemberében a budapesti Honvédkórházban.

 
Már a csokikat részesítem előnyben, ami nagyon nem lesz jó, de mit csináljak, ha olyan finom és olyan jól esik J A védőnő szerint még nincs vész, egyek mindent amit megkívánok, de MÉRTÉKKEL. Na jó, jó mértékkel, de mi egy mérték :D a napi egy tábla csoki az belefér?!

Nem tudom pontosan, hogy a pici mennyit hall odabent, de amikor Anna kacag, olyan érzésem van, mintha ő is nevetne odabent J egész másként mocorog… mintha érezné, hallaná J

A kis prücsök nagyon fészkelődik odabent J remélem a jövő heti ultrahangon megmutatja mi is van a lábai között.
 
(2013 február)


Antónia vagyok, 28 éves szentlőrinci kismama, harmadik gyermekemet várom. Gergő 4 éves, Berti 2 és fél és a férjem előző kapcsolatából született 11 éves Milán is gyakran van nálunk, így  hamarosan 4  fiú fog körülvenni...  Szigetváron fogok szülni és nem tartok attól, hogy mi lesz  babázás után, hiszen otthon végezhető munkával visszavár a Pécsimami.
 
 
Vége a húsvétnak a locsolásnak és itthon vagyok a fiúkkal, mert megfáztak. Persze ha ez nem lenne elég, hozzávettük a hányós hasmenős vírust is.

Ebből eddig engem szerencsére csak a szédülés és étvágytalanság és persze a hányinger ért utol. Ez a hármas kombináció természetesen ágynak döntött.

Aztán alighogy kezdett a szédülés elmúlni a sok tea és kevés pirítos és sós ropi megtette hatását a gyomorsavamnál… Rennie-t nem is próbáltam, mert egyik terhességnél sem segített, és alig tudtam szétrágni és lenyelni, olyan rosszullét fogott el tőle.

Így jött a Salvusvíz, azt mondják jó, hát kipróbáltam. Fél decit próbáltam leküzdeni, nem sokon múlt, hogy az első korty után nem visszafele jött. De a hatás elmaradt. Pár napig küzdöttem vele, és ahogy egyre többet sikerült ennem úgy szépen lassan elmúlott a savam is.

Nem hagy nyugodni: a kombinált teszt eredményét még mindig nem kaptam meg. Felhívtam az intézményt, ahonnan küldik, és kiderült hogy valami hiba folytán nem küldték ki, ezt gyorsan pótólva elküldték e-mailen, de a kedves hölgy már telefonon megnyugtatott, hogy minden rendben az eredménnyel.

Csütörtökre a rosszullét annyira erősödött, hogy még a hasam is elkezdett fájni. Szigetváron délután van magánrendelése az orvosomnak.

Felhívtam és mondta, hogy menjünk át mindenképpen megnézne. Megvizsgált, addigra a 16 hetes vérvétel eredménye is megvolt, amit elkértem a védőnőtől és magas volt a süllyedésem, de azt mondta, az azért lehetett, mert meg voltam fázva amikor a vérvétel volt.

A vizsgálat alapján nem talált bajt, de azért csinált egy uh-ot is. Férjem is bejött velem az uh-ra és csöppnyi reménnyel rákérdeztünk, hogy biztos-e hogy fiú lesz, vagy van még esély a kislányra…

Bizonyítékot is kaptunk, hogy fiú lesz, mer t a kukiról is csinált nekünk egy képet. Azt mondta, hogy 2 hét múlva jöjjek újra akkor csinálja majd meg a 2. „nagy” uh-ot mindenféle mérésekkel.

De a lényeg, hogy minden rendben és mint kiderült a lappangó vírus miatt éreztem magam ilyen rosszul.
 
Elmentem a fogorvoshoz is, bár az nem volt kérdés számomra, hogy rendben vannak a fogaim, mivel egész decemberben fogorvoshoz jártam a bölcsesség fogaim miatt, és amikor megtudtam, hogy terhes vagyok pont akkor voltam betömetni az egyetlen lyukas fogamat, és már akkor meg is nézte, hogy a többi rendben van.

De azért a kiskönyv pecsétje kedvéért még egyszer átnézte őket becsületesen. Bár hozzáteszem, hogy nem a lőrinci körzetes fogorvoshoz mentem, mert ő amikor a Bertivel voltam terhes kb. 8 fogamra mondta hogy lyukas és be kéne tömni, ez volt majdnem két és fél éve, és ezzel szemben most január végén tömtek egyet be.

Itt viszont csak az a fogorvos fogad akihez tartozom (ilyen szempontból a lehető legrosszabb körzet), ezért elmentem dombóváron a szüleim fogorvosához, aki tb-re megcsinálta, tehát még fizetnem sem kellett és normálisan ellátott. De ha már egyszer fizeti az ember a sok hozzájárulást, meg tb.-t akkor ezt is várná el mindenhol.

(2013 április)


Zoltán vagyok, és nagyon szerencsés :) Van egy gyönyörű feleségem Anikó, és egy imádnivaló 1,5 éves kislányom, Sára. Most éppen a következő gyermekünket várjuk, aki remélhetőleg október végén érkezik majd. Olvasva a Pécsimami oldalát úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megírom egy kispapa szemszögéből is élményeinket eme utazásról.

Sárám pöttyös lett. Az a bárányhimlős fajta. Ami amúgy tök jó, mert ilyen kicsin abszolút könnyen viseli. Nem vakarózik, nem zavarja, nem sok pötty lesz rajta és azok is gyorsan leszáradnak. Nekünk egy kicsit inkább gázabb volt ezt megélni.

Először is Anyósom marhára nem tudta, hogy a lánya volt-e már bárányhimlős, vagy sem, így a háziorvosunknak kellett átnéznie Anikó kartonját a bizonyítékokért. Mert ugye most, a második pöttöm érkezésekor ez igazán rizikós lett volna a magzatra nézve. Plusz ne hagyjam ki magam, én még tutira nem voltam, csak mumpsz-os , így elég komoly esélyeim vannak arra, hogy pár héten belül vakarózni fogok. Frankó…

Aprópopó, említettem már, hogy a szülők idióták? Amikor megtudták, hogy Sára bárányhimlős lett, olyan hisztit levágtak, hogy kedvem lett volna felpofozni őket. Úgy konkrétan ki lettünk utálva a saját udvarunkból, az utcáról, a tó mellől, a játszó térről, és mindenhonnan, ahová az atom parázós anyukák néha beteszik a lábukat. Emlékeim szerint a mi korosztályunkat úgy vitték anno mindenhová játszatni, hogy csak kapja el a gyerek és essen túl rajta, minthogy később felnőttként kelljen megszenvednie, amikor már sokkal kellemetlenebb. Szeretnék pár észrevételt megosztani a mai nemzedékkel és főleg a szomszédjainkkal:

-          igen, fertőz. De attól még, hogy kiviszem az erkélyre a gyereket, nem fújja át a szél a 20 méterrel arrébb lévő erkélyre a vírust, lesmárolni meg nem tudják egymást onnan

-          aki be van oltva ellene, ráadásul kétszer is, annak nem lesz baja

-          aki már volt bárányhimlős, annak sem lesz baja

-          aki véletlen egy homokozóban játszott Sárámmal pár nappal a pöttyök előtt, az még nem tuti fix beteg, és ne is kezelje úgy a gyerekét, mintha az lenne

-          a többi anyuka se küldje karanténba szerencsétlen gyerekét csak azért, mert ránézett Sárára pár nappal ezelőtt az utca sarkáról

-          Attól még, hogy mi lemegyünk játszani a friss levegőre, másoknak még nem kell azonnal felrohanni a lakásba. Vagyunk olyan intelligensek, hogy nem fogjuk odaengedni a gyereket mellétek, ha nem szeretnétek azt kifejezetten. Mi is tudjuk, mi az a karantén, de a friss levegő akkor is kell.

-          A betegség meg kb. annyi, hogy viszketnek a pöttyök. Nem egy hanta, vagy ebola, és nem kell úgy viselkedni, mint ahogy a TV-ben látták az amerikai filmekben, amik a világvégéről szóltak…

Őszintén, ha a tudatlanság hülyeséggel párosulva ölni tudna, túl sok ember nem lenne életben…

(2013 május)




Anikó vagyok, most várom második kisbabámat. Sára lányunk természetes úton született a Pécsi Szülészeti Klinikán,  a párommal most is közösen és boldogan készülünk életünk  nagy eseményére ugyanott, ugyanazzal az orvossal és szülésznővel.

 

Óriási riadalom!!!! Kiderült, hogy a csak csípésnek indult apró kis pötty a lányomon bárányhimlő.

Édesanyám elmondása szerint én még nem voltam bárányhimlős. Nagyon megijedtem, kezdődött a telefonálgatások sora, az internet bújása, és a nyomozás, hogy mi van ilyenkor?

Lesz a pocakbabának valami baja? Lesz-e nekem valami bajom?Ja , és még apa sem volt bárányhimlős, tehát mi van ilyenkor?

Aztán a nagy nyomozásban fény derült arra, hogy van egy bejegyzés az általános iskolás kartonomba, hogy átestem 8 évesen a bárányhimlőn, úgyhogy nem kell megijednem sem nekem, sem a babának nem lesz már kára ebből.

 Sajna apa biztosan nem volt még bárányhimlős, úgyhogy előfordulhat, hogy ő még átesik rajta. Most karanténban vagyunk, nem érintkezünk senkivel, és kivárjuk a két hét lappangási időt, hogy megtudjuk apa további sorsát.

 


(2013 május)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére