Jelenlegi hely

Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny: meghosszabbított határidővel várják a diákok jelentkezését

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a GimiMore csapata a 2020/21-es tanévben nyolcadik alkalommal szervezi meg az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyt (OKPV). A megmérettetésen az adott történelmi kor ismeretanyagának elsajátítása mellett nagy hangsúlyt kap a diákok prezentációs készségének és kreativitásának fejlesztése is. A verseny meghosszabbított jelentkezési határideje január 17. éjfél.

Az OKPV kivételes lehetőséget nyújt a középiskolás diákoknak: egyszerre szerezhetnek ismereteket egy adott történelmi korról és fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyek a hagyományos oktatás keretein belül kisebb fókuszt kapnak. Ezek közé tartozik többek között a prezentációs és előadói készség, valamint a kreatív és kritikus gondolkodás.

A verseny folyamán a résztvevők történelmi személyek szemszögéből értékelhetik az adott kor gazdasági és társadalmi kérdéseit, valamint "döntéshozókként" változatos ötleteikkel újragondolhatják az adott történelmi helyzet lehetséges kimeneteleit.

„Az elmúlt években több mint 2000 diák vett részt a töretlen népszerűségnek örvendő OKPV-n, amely az ország legnagyobb diákok által szervezett versenye. Idén fokozottan ügyelünk a szükséges járványügyi követelmények betartására és igyekszünk a korábbi évekhez hasonló versenyélményt nyújtani a diákoknak. Amennyiben a vírushelyzet miatt a személyes részvételt igénylő fordulók nem lesznek megoldhatók, a verseny teljes mértékben online valósul meg" – mondta Balázs Marcell, az idei OKPV szervező csapatának vezetője.

A csapatok két online fordulóra számíthatnak: az első január 25 – 31. között, míg a második február 8 – 14. között zajlik majd. Ezek során a résztvevőknek egy-egy történelmi esettanulmányt kell megoldaniuk internetes felületen. Ezt követően az online fordulók legjobb csapatai regionális döntőkön mérik össze tudásukat március 5-én. A legjobb 24 csapat az országos döntőn mérkőzik meg egymással március 26-án, ahol a csapatok prezentációit szakmai zsűri értékeli.

A diákoknak érdemes a jó eredményért küzdeniük, hiszen a verseny fődíja egy 4 napos prágai utazás.
Emellett a legjobban teljesítő csapatok értékes nyereményekben részesülnek, valamint a szervezők a legtöbb csapatot indító felkészítő tanárt is díjazzák.

A regisztrációs felület, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos további információ a verseny honlapján, az okpv.hu oldalon érhető el.


Mathias Corvinus Collegium
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.
http://www.mcc.hu
Case Solvers
A Case Solvers Magyarország első esettanulmány-megoldó közössége, amelyet fiatal, céltudatos egyetemisták, fejlődésre vágyó pályakezdők és motivált oktatók alkotnak. A Case Solvers egy teljesen újszerű kezdeményezés hazánkban, amely platformot nyújt a felhalmozott ismeretek megosztására és az egyéni fejlődésre, elsősorban esettanulmányok megoldásán keresztül. Elsődleges céljuk a fiatal tehetségek fejlesztése és problémamegoldók képzése. A Case Solvers középiskolásoknak szóló programjai a GimiMore név alatt futnak.
www.case-solvers.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére