Jelenlegi hely

Bikali élmények - gazdára talált a családi belépő!

Júniusi játékunk sorsolásán megtapasztaltuk, hogy valóban időutazás részese lehet, aki ellátogat Bikalra, az Élménybirtokra!

Nyertesünk, a játékban 150-es sorszámmal részt vevő”goronreni” három év alatti gyermekével is bátran nekivághat az egész napos kalandnak: a kisgyermekes családok kényelméről pelenkázó helyiség gondoskodik, az oda készített mikrosütő és szék pedig arról tanúskodik: itt fontos szempont a legkisebbek gond nélküli táplálása.
 
Az egyedülálló, tematikus élménypark utcáin sétálva tényleg megelevenedik a középkor, ami nem csak a korhű épületeknek és környezetnek, illetve középkort idéző halk muzsikának köszönhető: a járókelők közé vegyült, páncélba öltözött lovag, az „Adjon Istent” köszönő szerzetes, a dalra fakadó trubadúr és a felvágott nyelvű javasasszony mind – mind hozzájárulnak a tökéletes illúzióhoz.
 
 A műhelyekbe betérve igazi mesteremberektől leshet el fortélyokat az utazó, fiú gyerekekkel ott járva a kovács és a fafaragó vitte a pálmát. A kislányok (anyukák) is bőven találnak kedvükre valót: kosárfonó, fazekas műhely, mézeskalácsos, szabó és ékszerkészítő műhely várja őket.
 
Az Apródképző színjátékai -„Mátyás király lopni megy”, „Lovaggá lett fiú” - biztosan megragadják a gyermeki fantáziát, a Boccaccio tollából való pajzán történek viszont szigorúan anyának, vagy apának szólnak (valakinek ugye vigyázni kell a gyerekekre!) Ha a szülők mégis együtt vennének részt ezen a korhatáros programon: gyermekfelügyelet kérhető.
 
Gyermeknek és felnőttnek egyaránt kitűnő szórakozást nyújt a Madaras Színpad és a Lovagi Küzdőtér programja:  látványos madárbemutató és röptetés keretében sólyom, sas, uhu, és holló kerül a nézőkkel testközelbe, majd a lovagi tornák párviadalai, íjász bemutatói tartogatnak izgalmakat.
 
Nem csak előre meghirdetett programokkal találkozhat a látogató: a Vízimalom közelében rögtönzött utcai csetepatén  több katona „ott hagyta a fogát”, ami közelről szemlélve és a meglepetés erejénél fogva szívet dobogtató élmény!
 
Érdemes figyelemmel kísérni az Élménybirtok honlapját, mert az állandó programok mellett mindig készülnek valami érdekességgel: látogatásunkkor éppen a Fegyverhordozók Fesztiváljába csöppentünk, a hétéves fiúk legnagyobb örömére.
 
Egy bikali fabatkáért (300 Ft) isteni finom kemencés kalács kóstolható – igazi vajjal, baracklekvárral -  a Zöld Diófa Csárdánál, ha a látogató nem tömte még tele a hasát a pékműhelyben, vagy a Fogadó a Fehér Hattyú-ban. A bikali fabatka költhető még „csacsifogatolásra”, lovagoltatásra, lándzsa- és csillagdobásra, íjászatra.
 
A Bikali Élménybirtokon minden együtt van egy feledhetetlen és tartalmas családi élményhez: legyél részese Te is!
 
A nyereményjáték helyes megfejtése:
 
Mi az Élménybirtok szlogenje?
 
  •  Ahol életre kel a középkor
  • Feltárul az ókor világa
  • Időutazás a jövőbe
     
Melyik az a magyar település, ahol az Élménybirtok található?
 
  • A Pécstől 17  kilomérre fekvő Igal
  • A Pécstől 25 kilométerre fekvő Birján
  • A Pécstől 50 kilométerre fekvő Bikal
Az alábbiak közül mely mesterségekkel NEM ismerkedhet meg a látogató az Élménybirtokon?
  • Kosárfonó, fafaragó, gyertyaöntő
  • kefekötő, mészégető, sörfőző
  • Pékmester, kovácsmester, fazekas
 
Hol fogyaszthat szalonnás kenyérlángost az Élménybirtok látogatója?
  • Fogadó a Fehér Hattyúhoz
  • Fogadó a Barna Kutyához
  • Fogadó a Zöld Békához
 
Nyertesünknek gratulálunk! Ha Neked most nem kedvezett a szerencse, játssz velünk a következő hónapban is!
 
Szép nyári napokat!
 
Gellén Nóra
 
2010. július 13.
 
 
 
 
 
 
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére