Jelenlegi hely

Példaértékű nőket díjaztunk: 2022-ben Bóni Tünde lett az Év női példaképe Baranyában!

Március 8-án, nőnapon a Civil Közösségek Házában adtuk át az Év női példaképe Baranyában pályázat díjait, rendkívül inspiráló és csodálatos nők körében.


Az Év Női Példaképe Baranyában pályázat döntőseinek dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke adta át az elismeréseket

Negyedik alkalommal írtuk ki ezt a pályázatot Baranyában, melynek ötletét az adta, hogy számos olyan díj létezik, ami a szakmai sikereket ismeri el, azt azonban egyik sem veszi figyelembe, hogy egy nőnek, és főként egy édesanyának a munkája mellett még nagyon sok fronton kell helytállnia.

Ezzel a pályázattal minden olyan nőre szeretnénk felhívni a figyelmet, aki nap mint nap teszi a dolgát, egyensúlyozva a különböző szerepei között.

Idén is olyan nőket kerestünk, akik munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, és azt is megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

Hat nagyszerű nő jutott a döntőbe

A választás nagyon nehéz volt a zsűri számára, hiszen minden pályázó személyében, olyan különleges és példaértékű élettörténetet ismerhettünk meg, mely sokak számára erőt adhat a hétköznapokban. 27 nevező közül végül hatan jutottak a döntőbe és közönségszavazás döntötte el, hogy ki lett 2022-ben az Év női példaképe Baranyában.

Az idei pályázatokban az eddigieknél is hangsúlyosabb volt az az őszinteség, ahogy a jelöltek a sikereik mellett a nehézségeikről is írtak, így a pályázók történeteit olvasva sok nő magára ismerhet és erőt meríthet a mindennapokhoz.

Minden döntősünk tevékenységét elismerő oklevéllel és meglepetéssel díjaztuk, az Év női példaképe Baranyában 2022 pályázat:

2022-ben Bóni Tünde az Év női példaképe Baranyában!

A pályázat fődíját a kétgyermekes Bóni Tünde vehette át, aki 16 éve számíthat mindenben a férjére és 22 éve kísér szüléseket, készít fel várandós párokat a szülésre, babával való együttélésre. Hivatása állandó készenlétet kíván, amiben családja rugalmasan támogatja. 

Bóni Tünde nagyszerű példája annak, hogyan lehet szenvedéllyel, szívvel - lélekkel tenni a dolgunkat, mindeközben a családi harmóniát is fenntartani.

Bóni Tündének és minden döntősünknek szívből gratulálunk!

Riport az év női példaképével

 

 

A díjátadó képekben

Ez volt az első év, hogy Baranyán kívül Somogy és Bács-Kiskun megyében is odaítéltük az év női példaképe díjat, melynek hátterét az országos Imami Egyesület és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatása biztosította. Pályázatunkat szeretnénk jövőre is folytatni és ezt a szép elismerést idővel akár minden megyében odaítélni.

Pályázatunk a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére