Jelenlegi hely

Ezek a legnépszerűbb autógumik családi autókhoz

A családi autók legnépszerűbb gumiabroncsaira elsősorban a megbízhatóság és biztonság jellemző, hiszen ezt az autótípust olyan emberek számára találták ki, akinek a legfontosabb a balesetmentes közlekedés.

A családi autók abroncsai általában kifejezetten csendes utazást tesznek lehetővé, jól tapadnak nedves, jeges utakon és rövid féktávval bírnak minden körülmények között. A nagy sebesség melletti dinamikus vezetést ugyanakkor kevésbé támogatják, de hát ki akar gyerekekkel a hátsó ülésen szlalomozni az autópályán?

2020 legnépszerűbb gumiabroncsai családi autókra

2020-ban a koronavírus járvány se akadályozhatta meg a gyártókat, hogy újabb gumiabroncs-szériákkal guruljanak a tesztpályára, viszont a családi autók esetében meglehetősen kevés igazi újítással találkozhatunk.

Mivel az autónavigátor.hu még régebben utánajárt a családi autókra leginkább ideális gumiabroncsoknak, ezért most kiváló összehasonlítási lehetőségünk van, mi változott az elmúlt időszakban.

A Continental őrzi az első helyét

Pár évvel ezelőtt, a 16 colos gumik közül kiemelkedő teljesítménnyel nyert a Continental ContiPremiumContact 5, hála a biztonsági képességének, a nedves úton nyújtott teljesítményének és az alacsony fogyasztásának.

A 2017-ben piacra dobott utóda, a Continental Premium Contact 6 fejlesztési célja az volt, hogy megőrizze az összes jó tulajdonságot, és ha lehet, még fokozza is azokat. A németek sikerrel jártak, mert jobb eredményeket hozott vizes útviszonyok között, miközben 10 százalékkal kisebb lett a zajszintje.

A Goodyear mindig jó választás

2012-ben a Goodyear OptiGrip a második helyen végzett, köszönhetően a jó általános jellemzőknek és a kopásállóságának. Egy évre rá jött ki a Goodyear EfficientGrip Performance abroncs, ami ugyanolyan megbízhatónak bizonyult, sőt észrevehető fejlesztést kapott.

Az ActiveBraking technológiának köszönhetően fékezésnél megnövekszik a tapadási felület és ez hatékonyabbá teszi a jármű lassítását száraz és nedves úton egyaránt.

Szerencsére a legjobb gumiabroncsok felsorolása itt nem ér véget. A családi autók ugyanis annyira népszerűek, hogy szinte minden gyártó kihozza a maga gumi típusait rájuk, és így a gumiabroncs webáruházak kínálata mindenki igényeit ki tudja elégíteni.

Fotó az autoalkatreszek24.hu oldalról

A Dunlop régen is, most is a harmadik befutó

Jó pár éve a Dunlop a dobogó harmadik helyét tudta megszerezni az SP Sport Fastresponse gumiabroncsával, ami cserébe elnyerhette a legalacsonyabb alapár nem hivatalos díjat is. Persze mindehhez egész jó eredményeket kellett felmutasson, és a fogyasztás terén mutatott takarékossága is említésre méltó volt.

2013-ban hozta ki a Sport BluResponse abroncsot a Fastresponse dedikált utódaként, és még 2020-ban is bőven megfelelt arra, hogy a prémium márkákkal konkuráljon.

Egyaránt kiegyensúlyozottan magas teljesítményt nyújtott fékezés és kezelhetőség terén száraz és vizes útfelületen egyaránt, úgy, hogy közben még az üzemanyag fogyasztásra is kedvező hatást gyakorol.  Érthető tehát, hogy miért töretlen még mindig a Dunlop családi gumiabroncs népszerűsége.

A Bridgestone még mindig jó gumikat gyárt

A Bridgestone Turanza T001 Evo-ja 2018-ig jelentette a cég családi autókra szánt legfejlettebb gumiabroncsát. A korábbi teszteken erős négyesnek értékelték: mindenhol jó teljesítményt nyújtott, de kiemelkedő eredményt azonban csak vízen tudott elérni.

Az utóda, a Turanza T005 aszimmetrikus mintázatot kapott, és többféle méretben is gyártani kezdték, a minőségéről pedig sokat elmond, hogy több Lexus modellen gyári alapfelszereltségként Turanza T005-ös abroncsok találhatók.

Elmondható tehát, hogy az elmúlt évek során érdemben nem változott a legjobb családi autó gumiabroncsok: ugyanazon gyártók ugyanazt a sorrendet érték el az újabb gumijaikkal, amik általában mind remek teljesítményt nyújtanak. Alapvetően tehát a vásárlók egyéni döntésén múlik, ki melyik abroncsot érzi a legjobbnak.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére