Jelenlegi hely

Zeneovi - komplex művészeti foglalkozás ovisoknak

Időpont: péntekenként 16:00

Helyszín: Civil Közösségek Háza, Pécs, Szent István tér 17.

Komplex zenei és művészeti foglalkozás kicsiknek, mely a zene szeretetén túl a zenei készségfejlesztésre fókuszál. A foglalkozások elején egyedülálló módon a szülőkkel EGYÜTT játszik a gyermek, hiszen az óvodában töltött idő után minden kisgyermek a szülei figyelmére vágyik a legjobban. Ezek a pillanatok segítik erősíteni a szülő-gyerek kapcsolatot, azon túl, hogy élményt, vidám pillanatokat, és megannyi fejlesztő lehetőséget rejtenek magukban. A zeneovi második felében a gyermek életkorához igazodva egyéni és csoportos feladatok, játékok várnak a kicsikre. A foglalkozások során elsajátítjuk a zenei írás-olvasás alapjait, fejlesztjük a ritmusérzéket, a belső hallást, a memóriát.
Dalanyagunk felöleli a népi és klasszikus zeneműveket, és helyenként az igényes kortárs gyerekzenekarok dalaival egészül ki. A dalok tanulásába, a zenei készségek fejlesztésébe a társművészeteket is aktívan bevonjuk.
A zenetanulás során elsajátított készségek külön előnyt jelentenek az iskolába készülő gyermekek számára, hiszen azok a matematika illetve a nyelvtanulás területein is kamatoztathatók. Segítik még a korai önkifejezést, és biztonságos érzelem megélést.
Ajánlott korosztály: 3 - 7 év
A foglalkozást Novák-Szabó Lívia karnagy, zenepedagógus, művészetterapeuta vezeti.
Időpont: péntekenként 16:00
Helyszín: Pécs, Civil Közösségek Háza
Családi belépő: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 9.000 Ft
Bankkártyás fizetésre is van lehetőség!
A program kiscsoportos, ezért előzetes regisztráció szükséges.
Naprakész információkért látogass el a Lívi Zeneműhelye Facebook oldalra.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére