Jelenlegi hely

Vidor család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Sokszor van okunk olvadozni a gyönyörűségtől, ha a 6, 4 és másfél éves gyerekeinkre nézünk. A meggy a habostortán pedig az, amikor a 3 gyerek együtt játszik valami klasszat. A legkisebb életkora miatt ez azért nem egy könnyű helyzet. Viszont így is előfordult, hogy mindhárman együtt fogócskáznak. A vicces ebben az, mikor a kicsi kergeti a nagyobbakat. Ennél is szívmelengetőbb pedig, mikor néha a középsőnek sikerül a legkisebbel 10-15 percet úgy vonatozni, hogy mindketten elégedetten játszanak. Nem ritka öröm az is , amikor a testvérek egymás felé valami kedves gesztust tesznek, segítenek egymásnak.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

A legnehezebb az, amikor keményen ütköznek az akaratok. Hirtelen haragú ember vagyok és a gyerekeimmel való veszekedésekkor nagyon kiborulok. Az indulataimat látom tükröződni a gyerekeim viselkedésében. Így egyre jobban érzem a szükségét, hogy megtanuljam uralni az indulataimat.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Olvastam a Elaine Mazlish és Adele Faber könyvét. Nagyon egyezik a szemléletünk és tetszett a könyv gyakorlatiassága is. Úgy gondolom, hogy ha tréning formájában gyakorolhatnám az általuk javasolt nevelési módszereket, megoldásokat, az sokat segítene a hétköznapok szülői kihívásaiban azáltal, hogy a saját érzelmi intelligenciám fejlődik.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére