Jelenlegi hely

Otthon Segítünk Alapítvány

Nem győzöd egyedül? Nehéz a kicsikkel? Jól jönne még  két kéz? 
Az Otthon Segítünk Alapítvány (OSA)  Pécsen 2003. óta működik, kisgyermekes családoknak - ahol legalább egy iskolás kor alatti gyermeket nevelnek - nyújt laikus, baráti, szülői tapasztalaton alapuló segítséget, heti 1x 2-3 órában, általában 3 hónapig, amely a problémától függően lehet hosszabb is.

Célunk a nagyobb problémák megelőzése, a szülői szerepben való megerősítés. Önkénteseink 10 hetes felkészítő tanfolyamon vesznek részt, melynek elvégzése után látogathatják csak a segítséget kérő családokat.
Az Otthon Segítünk Szolgálat egy, a kisgyermekes családokat támogató szolgálat, amely a régi, jól működő nagy családok mintájára nyújt segítséget a magukra maradt, elbizonytalanodott, vagy egyszerűen csak megfáradt családok számára. A szolgálatban önkéntesek dolgoznak, akik maguk is szülők, nagyszülők, s egy ingyenes felkészítő tréning után otthonukban látogatják a segítséget kérő családokat heti rendszerességgel, előre megbeszélt időben, meghatározott feladatra, két három hónapon keresztül – gyakorlati segítséget, megértést és derűt ajándékozva a családnak. Célunk, hogy megelőzzük a komolyabb bajok (szorongás, depresszió, a család széthullása) kialakulását, és hogy a családok a mélyponton átlendülve megerősödjenek, talpra álljanak.
 
A kisgyermekes család olyan, mint egy fiatal fa. Előtte az élet, a növekedés lehetősége. De sokszor segítségre van szüksége. Néha nem is kell több segítség, mint egy egyszerű karó.
 
 
 
És a kis fa megerősödik, és nem lesz többé szüksége karóra. Egyre több gyümölcsöt érlel. A karó pedig átkerülhet egy újabb fiatal fa mellé.

 
 
Az Otthon Segítünk Alapítvány honlapján, www.otthonsegitunk.hu címen, az érintett családok bővebben is olvashatnak az Alapítvány működéséről, céljairól.
 

Szervezők: Buzás Márta és Herczeg Zsuzsanna
Tel.: 306312-3989
Emailbuzasmarti11@gmail.comh.herczegzsuzsa@gmail.com

Web: www.otthonsegitunk.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére