Jelenlegi hely

Czibere: a gyermekek ingyenes étkeztetése a cél

A kormány feltett szándéka, hogy előbb az általános iskolában, 2016-tól pedig az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen.

A kormány feltett szándéka, hogy előbb az általános iskolában, 2016-tól pedig az óvodában és a bölcsődében is minden gyermek ingyenesen étkezzen, a szülőknek csak egy bizonyos jövedelmi határ felett kellene minimális térítési díjat fizetniük - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken szerdán.

Czibere Károly a hátrányos helyzetű gyerekeket befogadó és nevelő Kedvesházban tett látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az intézkedés bevezetésével nem szabad rákényszeríteni a szülőket arra, hogy saját szegénységüket dokumentálják. A társadalom legfőbb törekvése ne az legyen, hogy "a szegénységet bizonygassuk, és ezek alapján jussunk hozzá bizonyos támogatásokhoz" - fogalmazott.

Ha gyermekekről van szó, az legyen az alapelv, hogy a társadalom mindent automatikusan és ingyenesen adjon meg nekik - emelte ki. Emlékeztetett, a kormány 20 milliárd forintot fordít arra, hogy 2016-tól minden gyermek - bizonyos jövedelmi korlát alatt - ingyenesen kapjon étkezést.

Azoknak a gyerekeknek, akik ezt a támogatást az intézményrendszeren keresztül nem kapják meg, külön programokat kell kidolgozni, ilyen lesz például a nyári gyermekétkeztetés és a tavasztól induló ételcsomagprogram. Előbbinek jelentősen nő jövőre a támogatása, a tavasztól induló, 34 milliárd forintos ételcsomagprogram pedig egyebek mellett a bölcsődés korú, a háromévesnél fiatalabb gyermekeket gondozó családokat fogja segíteni - ismertette Czibere Károly.


Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Ugrás az oldal tetejére