Jelenlegi hely

KSH: a gyerekek száma tovább növelte a kereseti különbségeket

A gyerekek száma szerint bontva tovább nőttek a kereseti különbségek az első fél évben a tavalyihoz képest Magyarországon  - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss elemzéséből.

A növekvő különbség oka, hogy a családi adókedvezményt 2014-től a munkavállaló nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékának terhére is igénybe lehet venni, így nagyobb összeg marad a családoknál.

A hivatal adatai szerint a három vagy több gyermeket nevelők keresete a gyermekkedvezmény miatt csaknem havi 50 ezer forinttal ér többet, mint a gyermekteleneké.

A háztartások demográfiai és jövedelmi adatait is figyelembe véve a  havi nettó kereset gyermektelenek esetében 150 523 forint, míg 3 vagy több gyermeket nevelőknél már 200 331 forint - írja a KSH. Két gyermek esetén 176 976 forint, egy gyermeknél 157 953 forint volt a számított átlagos nettó kereset havonta az idén januártól június végéig terjedő időszakban.

Ez azt jelenti, hogy a múlt év azonos időszakával összevetve  a három vagy több gyermeket nevelőknél 15,4 százalékkal nőtt a KSH által számított havi nettókereset. Ugyanezen időszakban az egy, illetve két gyermeket nevelő foglalkoztatottak esetében közel azonos mértékben, 2,7 és 2,6 százalékkal nőttek a havi keresetek.

Az alkalmazásban állók legnagyobb része, 48,5 százaléka gyermektelen, egy gyermeket 25,4 százalékuk nevel, két gyermeke mintegy ötödüknek van, míg három vagy több gyermeket mindössze 6 százalékuk nevel - derül ki a KSH adataiból.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére