Jelenlegi hely

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Sok nő egyre később, gyakran csak a negyvenes éveiben jut el oda, hogy megtalálja a megfelelő párt, akivel családot alapítana, és biztos egzisztenciát is tud maga mögött. A testünk ilyenkor még alkalmas a babavállalásra, de nem mindegy hogy addig hogyan éltünk. Mit történt testünkkel, lelkünkkel.


Fotó forrása

Mi változott az elmúlt száz évben, ami nehezebbé teszi a gyermekvállalást?

Először is maga a környezet, az életkörülményeink. 

A nagyobb kényelemnek nagy ára van.

Egyre több olyan anyag, kemikália vesz minket körül, ami a testünkre nincs jó hatással. Vannak olyan mesterséges vegyületek, amelyek megzavarják a női hormonegyensúlyt. Szakszóval, endokrin disztruptorok. Ilyenek például a parabének, amiket kozmetikumokban találhatunk.

Azonban maga az étel is lehet stresszforrás. Mert egyre többen küzdenek ételintoleranciával. Vagyis nem bírják a tejet, glutént, illetve egyéb élelmiszereket. Ez gyakran nem tűnik föl, mivel kellemetlenségnél több tünetet nem okoz és ha nem nyomozunk utána, ki sem derül, mi a baj.

Hogy hat ez a termékenységre?

Mivel a testünk ilyen estekben állandó stresszt él meg, a gyulladáskeltő ételek, a külső kemikáliák miatt, így nem tud optimálisan működni a szaporító szervrendszer.

Az élethelyzetek miatti stressz pedig szinte az elsődleges oka manapság sok nőgyógyászati bajnak.

A hormonrendszer felborulás ugyanis gyakran ott kezdődik, hogy állandó stresszben vagyunk.

Néha egyébként semmi jele nincs annak, hogy valami gond vam. Nyugat-Európában végzetek kutatást egészséges, 20-30 éves nők bevonásával, akiknek semmiféle panaszuk nem volt. Kiderült, hogy 23%-uknak rendszersen nem volt ovulációja. Vagyis nem szabadult ki a tüszőből petesejt. Akkor pedig nem jöhet létre várandósság sem. Ez egy elég magas szám.

Egyre gyakoribbak az olyan nőgyószászati kihívások, mint a PCOS (policisztás ovárium szindróma) vagy az endometriózis. Ezek is nehezítik a teherbeesést, hiszen a hormonrendszer ilyenkor nincs egyensúlyban.

Nehogy azt higgyük, hogy a környezeti hatások csak a nőket érintik.

Hiszen ha gyermekvállalásról beszélünk, a férfiakat sem hagyhatjuk ki. Rájuk is ugyanúgy hatnak a káros kémia vegyületek és a stressz. Nekik is ugyanúgy problémát okoznak a szaporító szervrendszerükben. A hímivarsejtek száma és életképessége gyakran csökken.

Nem csoda, hogy sok pár a mesterséges megoldások felé fordul. Ami segíthet, de sikerességi mutató csak 15% körül van és maga a folyamat is nagy stresszel jár mind érzelmileg, mind fizikailag.

Mi lehet a megoldás?

A természetes egyensúly visszaállítása a testben.


Fotó forrása

Vagyis életmódváltás. Mozgás és megfelelő táplálkozás, valamint a nyugalom megtalálása. Akik erre az útra lépnek, gyakran választják az Aviva Módszert párban is, hiszen ez a torna mindkét félnek segít, hogy a szaporító szerveik egészségesebbé váljanak.

Fontos az önismereti úton való elindulás is, hiszen lehetnek olyan rejtett okok a háttérben, amelyek nehezítik a gyermekvállalást.

Persze ott van az ismeretlen faktor is. A transzcendens, a számunkra rejtett szabályok, erők. Ilyenkor szoktam említeni a Jónás módszert.

Dr. Jónás Jenő szlovákiai orvos a 19. században fedezte fel az összefüggést a női termékenység és a hold állása között. Arra jutott, hogy egy nő akkor a legtermékenyebb, ha a hold ugyanabban a fázisban van, mint amikor született. Ilyen nap egy évben 12-13 alkalommal van. Ekkor a legnagyobb az esélye a fogantatásnak. Talán furcsán hangzik, de módszerének hatékonysága 85%-os.

Akármelyik utat is választjuk, biztos, hogy az egészség és az egyensúly helyreállítása biztosan segíteni fog.


Szerző: Nádas-Szegfy Szonja

hivatalos Aviva Módszer oktató
avivaenergia.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére