Jelenlegi hely

Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél - derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.

 

A szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált babáknál már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.

Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált babák már kéthónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük - adta hírül a BBC News.

"Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk" - húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.

A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, tizenhármuknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát is magába foglaló autizmus spektrumzavart (ASD): 11 fiúnál és 2 lánynál.

A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és meglepő eredményre jutottak. "Az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkeni kezd" - mutatott rá Jones, hozzátéve, hogy ezt kizárólag kifinomult technológiával lehet észlelni, vagyis a szülők számára láthatatlan. Mint hangsúlyozta, amennyiben a szülőknek aggodalmaik vannak, mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat.

A brit Nemzeti Autizmus Társaság (NAS) információs, tanácsadási és támogatási vezetője, Caroline Hattersley szerint a szakemberek "nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért a vizsgálat nagyobb volumenű megismétlésére van szükség, mielőtt bármilyen konkrét következtetés levonhatóvá válna".

A szakember rámutatott: nincs két egyforma autista ember, ezért olyan holisztikus megközelítésre van szükség a diagnózis felállításakor, amely figyelembe veszi az adott egyén viselkedésének minden egyes aspektusát.

 

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére