Jelenlegi hely

Szoptatott gyerekeknél ritkábban alakul ki hiperaktivitás

A Tel-Avivi Egyetem egy kutatása szerint a szoptatás megvédheti a gyermeket az ADHD, a figyelemhiányos hiperaktivitás kialakulásától.

Köztudomású, hogy az anyatej ellenanyagai sokfajta fertőzéstől védik a csecsemőt. A Tel-Avivi Egyetem Aviva Mimouni-Bloch vezette kutatócsoportja kimutatta, hogy a szoptatás megóvhatja őket a későbbi figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól (ADHD), a gyerekeknél és serdülőknél leggyakrabban diagnosztizált idegi természetű fejlődési rendellenességtől - idézi a Science Daily tudományos portál a Breastfeeding Medicine című szaklapban megjelent tanulmányt.

Az egyetem orvosi karának és a tel-avivi Löwenstein Kórház Gyermek-idegfejlődési Központjának kutatói a szoptatási szokásokat vizsgáló retrospektív felmérésükben három csoportot alakítottak ki: az első csoportba az ADHD-val diagnosztizált 56 gyerek, a másodikba a testvéreik - 52-en -, a kontrolcsoportba pedig 51 olyan nem ADHD-s került, akiknek genetikai kapcsolatuk sincs olyannal, akinél felismerték a rendellenességet.

A kutatók világos összefüggést találtak a szoptatás és az ADHD kockázata között akkor is, ha a jellemző kockázati tényezőket is figyelembe vették. Azok a gyerekek, akiket három hónapos korukban tápszerrel tápláltak, háromszor valószínűbb, hogy ADHD-sek lettek, mint azok, akiket ebben az életkorban szoptattak.

A gyermekek első évének szoptatási kérdései mellett a szülőktől részletes egészségügyi és demográfiai tájékoztatást is kértek mindazokról a tényezőkről, amelyeknek hatása lehet az ADHD kialakulására, ilyenek voltak például a családi állapot vagy a szülők iskolázottsága, vagy olyan várandósság alatti problémák, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség, illetve a baba születési súlya és a családban előforduló ADHD.

Minden kockázati tényezőt figyelembe véve a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy az ADHD-s gyermekek között sokkal alacsonyabb volt a szoptatás aránya, mint a másik két csoportban. Három hónapos korukban az ADHD-seknek csak 43 százalékát szoptatták, szemben a testvércsoport 69, és a kontrolcsoport 73 százalékával. Hat hónapos korukban az ADHD-sek 29 százalékát szoptatták, a testvércsoportnak ellenben 50, a kontrolcsoportnak 57 százalékát.

"A kutatás egyik egyedülálló eleme a testvércsoport vizsgálata volt. Noha az anyák gyakran ugyanúgy szoptatják minden kisbabájukat, mégsem alakul mindig minden a szándékuk szerint. Vannak gyermekek, akikkel nehezebb boldogulni, mint a testvéreikkel, ez akadályozhatja az anyát a szoptatásban" - magyarázta Mimouni-Bloch.

Nem tudni, hogyan hat a szoptatás az ADHD kialakulására: lehet, hogy az anyatej összetétele, de az is elképzelhető, hogy az anya és gyermeke között kialakult különleges kötődés segít. A kutatók mégis úgy vélik, hogy az eredmények valószínűsítették a szoptatás védő hatását a rendellenességgel szemben, ezzel tovább növekedett az anyatejes táplálás élettani előnyeinek száma.

Az eredeti, angol nyelvű cikk ide kattintva olvasható!

 

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére