Jelenlegi hely

8+2 tanács, hogy könnyebb legyen az átmenet! Oviból az iskolába...

Minden kezdet nehéz, főleg, ha az embergyerek még csak 6 éves! Hogyan tudod segíteni gyerkőcödet, hogy zökkenőmentesen lépje át először az iskola küszöbét? Íme néhány jó tanács.

-1. Legyen iskolaérett!

A '90-es évek elején még az volt a jellemző, hogy amint a gyerek betöltötte a 6. életévét, automatikusan iskolába ment. Mostanában már több figyelem fordul arra-és ráadásul a törvény is szabályozza-, hogy csak a megfelelően érett gyermekek kezdhessék meg iskolai tanulmányaikat. ( Bizonyos körülmények között, akár még 8 éves korig is bent maradhat a gyermek az óvodában.) A gyerekek fejlődési üteme ugyanis egyéni.

0. Válassz jól! (ne csak intézményt, tanítót is)

Ha gyermeked iskolaérett, akkor jöhet a következő lépés, az intézményválasztás! Vegyél sorba minden lehetőséget! Ne felejtsd el, hogy nem te, hanem gyermeked fog iskolába járni, tehát: azt figyeld az egyes nyíltnapokon, hogy amit az intézmény biztosít gyermeked számára, az az ő igényeinek megfelelő legyen és a tanító néni személyisége jól illeszkedjen gyermekedéhez!

1. Vegyetek részt az ovis ballagáson!

Már őseink is tudták, hogy egy-egy korszakot le kell zárni valamilyen rituáléval. Add meg a lehetőséget gyermekednek, hogy részt vehessen az óvoda által megszervezett búcsúzáson. Had búcsúzzon az ovis társaktól, óvónénitől.Had vegye át a tarisznyát, amivel tovább vándorolhat, had lépje át a kidíszített kaput, ami a végét jelképezi az ő óvodás éveinek.

2. Járjátok be az iskola épületet!

Ha már megkaptátok a felvételi értesítőt az iskolától, menjetek és barátkozzatok az épülettel. Járjátok végig az utat, ami odavezet, hiszen ez egy fontos út lesz számára a következő években. Nézzétek meg az épületet, keressétek meg a kaput, ahol majd bementek minden reggel. Hangolódjatok az új helyhez!

3. Beszélgessetek róla, milyen egy iskolás egy napja!

Beszélgessetek róla, milyen lesz egy nap az iskolában. Mit kell ott csinálni, mennyi ideig kell nyugton ülni, milyenek lesznek a szünetek, mikor lehet hazamenni. Ne felejtsétek el tisztázni, hogy nem lesz már délutáni alvás! (Erre nagyon gyakran rácsodálkoznak a gyerekek!)

A Vackor az első bében című mesekönyv segítségetekre lehet!

4. Ismerkedjetek a tanító nénivel!

Manapság már jellemző, hogy az iskolák fényképet töltenek fel dolgozóikról honlapjukra. Keressétek meg a tanító néni arcképét, hogy megismerhessétek könnyedén, amikor eljön az ideje! (És főleg azért, hogy az ismeretlentől, idegentől való félelmét csökkentsétek gyermeketeknek.)

5. Válasszátok ki közösen az iskolai cuccokat!

Vonjátok be a készülődésbe gyermeketeket, hogy örömteli izgalommal készülhessen az új életszakaszra. A tanszerek kiválasztása azért is fontos, mert együtt történik szüleikkel: így egy darabka emléket és „otthont” visz magával gyerkőcötök minden közösen kiválasztott darabbal, ami biztonságot nyújthat az új élethelyzetekben.

6. Rendezzétek át otthon a szobát!

Egy iskolás gyermek szobája már nem ugyanúgy néz ki, mint egy óvodásé. Készüljetek elő, tervezzetek helyet az új könyveknek, eszközöknek, akár bútoroknak is. Azzal, hogy picit megváltoztatjátok az otthoni helyszínt, máris elkezdtetek készülni az új feladatokra, a gyermek új szerepére.

7. Teszteljétek már nyáron az új napirendet!

Az iskolás gyerekek már nem alszanak délután. Augusztustól kezdjétek el kipróbálni az új napirendet, alakítsátok ki gyermeketek új napi rutinját, mielőtt megkezdődne az iskola. Így lesz idő és energia az átállás nehézségeinek nyugodt áthidalására.

8. Legyetek bátrak!

Minden kezdet nehéz, akkor is, ha rákészülünk. A biztonság kedvéért-és ha gyermeketek igényli- csomagoljatok az iskolatáska egy rejtett kis zsebébe otthonról olyan pici tárgyat, amiből bátorságot lehet meríteni.

Szerző: Posztós Réka, pszichológus
NÉVJEGY
Posztós Réka: pszichológus, integratív gyermekterapeuta 
Elérhetőség: 
lehetszkiraly@gmail.com; Tel: 06 70/420-6327

10 éve foglalkozom gyerekekkel és gyerekcsoportokkal. Egész életemet végig kísérte a mesék és az alkotás szeretete, melyet családom nő tagjai hagytak rám örökül. Nem véletlen, hogy életutam során választásaimat mindezek irányába tettem meg és segítő tevékenységemben kiemelt helyet kapnak. Küldetésemnek tartom a gyermekek életének megkönnyítését, fontos számomra, hogy közvetítsem a családok felé az együtt töltött hasznos idő és a családban rejlő megtartó erő pótolhatatlanságát.
www.posztosreka.hu
www.facebook.com/lehetszkiralyr
pinterest.com
www.instagram.com/lehetsz/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére