Jelenlegi hely

Közösségi oldal készült gyerekeknek

Van egy fiam, aki nagyjából hároméves kora óta épít. Mindenből, bármit, de főleg legóból vagy hagyományos, színes építőkockákból. És büszke is rá, ha a nagyinál készíti, addig nem bontható le, amíg nem láttam én is. Egy ideje a látványosabb építményeket elkezdtem fotózni, most már ő figyelmeztet rá, ha esetleg nem tenném, és az alkotást fotóra érdemesnek tartja. Ha ideér egy új kezdeményezés, akkor most már nem csak családtagoknak vagy (némi nyaggatás után) az én Facebook-oldalamon mutogathatja. Instagram legózó kisgyerekeknek?

"A Lego Life igazgatója szerint a gyerekekben is megvan az a vágy, hogy minél több emberrel osszák meg munkáikat, amibe nemcsak a szülők és barátok tartoznak bele, de az ismeretlen, hasonló érdeklődésű kortársak is. Ilyen jellegű szolgáltatás pedig eddig még nem volt." – írja egy online portál ismertetője.

Egy hétéves fiú anyjaként csak bólogatni tudok: a mi gyerekeink úgy nőnek már fel, hogy ha csináltál valami jót, azt töltsd fel valahova, majd söpörd be a lájkokat, ez a dolgok rendje. Ezt már az én hétévesem is magabiztosan állítja annak ellenére, hogy nem mondanám, hogy én túl sok személyes tájképet, ételfotót, gyerekvideót vagy hasonlót osztanék meg a saját falamon, Instagramot pedig csak a nővére üzemeltet, egyelőre szűk körű látogatói körrel – hálistennek.

A Lego Life bemutatkozó oldala már elérhető magyarul, a szolgáltatások csak később lesznek valóban használhatóak. De már dicséretes, hogy a kicsik személyazonosságát erősen igyekeznek védeni, világos-érthetően már kitették a szabályokat és ajánlásokat, és persze várhatóak ismertetők és ajánlók a LEGO figurákról, amihez csatlakozik majd a megosztható tudás a LEGO-közösségtől.

Építőkockás műveinket persze ide nem tölthetjük (pedig olyan várakat és egyebeket készít abból is, hogy ihaj…), de remélhetően egyedi és változatos LEGO-építmények azok lesznek, olyanok, amiket nem útmutatóból készített a gazdája, hiszen a tematikus készletek elszaporodása ellenére vallom, a LEGO lényege az egyedi építés és a kreativitás.

A fényképek megosztása mellett egyéb közösségimédia-funkciókat is kínálnak a készítők: galériák és üzenőfal, tematikus csoportok. De lesznek feladatok és rejtvények is, köztük Bit, a LEGO-robot kalandjai vagy "dekorációs feladatok" matricákkal, bármit is jelentsen ez.

Egyelőre nem gondolom, hogy szociálismédia-függőséget okozna néhány LEGO-kép feltöltése és megosztása a kicsiknél, bár a legelején nem biztos, hogy érdemes szembesíteni egy lelkes négy-öt éves, kezdő LEGO rajongót azzal, mire képes egy jó térlátású és ügyes tizenkét éves, hiszen nem összemérhetőek a kompetenciáik. Remélem azt is, hogy nem a lájkverseny, inkább a nyilvános ötletbörze és közösségi inspiráció lesz az oldal fő meghatározója: nekem mindig cikis volt a felnőtt közösségi oldalon látni, amikor boldog-boldogtalant Icuka "bébiszépségverseny" fotójának lájkolására biztattak a lelkes rokonok, hátha ők nyerik ezzel izomból a fődíjat. De ez azt hiszem (már megint!) elsősorban a felnőtteken múlik.

Itthon nem láttam, de külföldi oldalakon számos ajánlást találtam kifejezetten gyerekeknek szóló "közösségi médiaként" is használható oldalakra. Négy nyelven kínál szórakozást a Disney Club Penguin (angol, spanyol, francia, portugál), és 2014-ig működött a folyamatosan bővített Everloop ("a 13 éven aluliak Facebookja"). Jogi ítélet vetett viszont véget valószínűleg az amerikai Skidekids.com oldalnak, amely úgy tűnik, nem elég körültekintően bánt a gyerekek rábízott adataival, mivel szülői beleegyezés nélkül gyűjtötték ezeket. Rövid netes kutatásom alapján a korábban szintén viszonylag népszerű scuttlepad.com is a múlté már, a tegetherville.com-mal együtt, utóbbit egyébként a szülők saját FB-oldalukról moderálhatták. Látszólag él még a kidswirl.com de felül már felirat figyelmeztet: a domain eladó.

A gyerekek amúgy megtalálják a lehetőségét annak, hogy egymással kapcsolatba lépjenek – még ha nem is feltétlenül hozzájuk igazított, gyerekbaráttá fazonírozott, vagy gyerekeknek szánt termékeket gyártók által kedvcsinálónak kialakított felületeken. De ez már külön poszt témája lesz.

Vica

Forrás: digitaliscsalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére