Jelenlegi hely

Öcsi az operában

Kodálytól tudjuk, hogy a gyermek zenei nevelését érdemes kilenc hónappal a születése előtt elkezdeni. De egy 6 éves gyerekkel operába menni nem korai még? Kipróbáltuk!

Nyitány

Nem lehet elég korán kezdeni! Nálunk már a pocakban hallgatták Mozartot, a Kis éji zenére mosogattam, a Jupiter szimfóniára teregettem, később gyakran jártunk Ringatóra, zeneoviba. A lányom szépen hegedül, de a kisfiam muzikalitása 6 évesen még nem mutatkozik meg, inkább dobolni szeret eredeti eszközökkel.

Kicsit meglepődtem, amikor férjem bejelentette, hogy vett négy jegyet a Varázsfuvolára. Öcsivel az operában?! - Már nagy fiú, ne fosszuk meg szegényt ettől a művészi élménytől, fontos, hogy idejében megismerje a zeneirodalom remekművét!

Első felvonás

Papageno megjelenik:

"A sípom fája fűzfagally - És fújja hejehujahaj! és könnyű szívvel fújja azt, Hogy ismer engem úr, paraszt. A kincsre, pénzre gondom nincs, Mert nékem szól a csíz, a pinty!"

Öcsi az életkorának megfelelően kommentálja az eseményeket: Anya, az igazi madár? Miért van piros haja a néninek? A madárember beszélni is tud? Az a bácsi mit bámul a távcsővel? A három fiú miért lányhangon énekel?

"Ó, vedd e flótát, drága herceg, Az úrnőnk küldi néked ezt, E tündér flóta őrzi lépted, Míg hangja szól, nem ér baj téged."

Szomjas vagyok!  - A szünetben kapsz üdítőt és sütit.  - Mikor lesz szünet? (Ez a párbeszéd még néhányszor ismétlődik.)

"De tudnunk kell az utat is, A helyes ösvény merre visz? A helyes út, hogy merre visz!"

Bárcsak tudnám!

"A lelkünk édes lázban jár, A legszebb kép egy mátkapár. Férj és nő és nő és férj, Férj és nő egy mátkapár, Vágyunk szent és mennybe száll."

És mit csinálnak a szürke hétköznapokon?

Anya, kérek kekszet!  - Majd később, most maradj csendben. Inkább hallgasd a szép zenét!  DE!!…  - Tessék, vegyél.

"Ó, kínos éj, ó, vak sötétség! Hát véget ér-e mind e kétség?"

Kekszes zacskó zörgése töri meg a csendet, billeg a széken, hátrafelé forog.

"Sötét az éj, de jő immár a hajnal, Derül egy új remény örömsugára!"

Csak a szünetig bírjuk ki!!

"Mily szép ez, mily tiszta, mily égi csoda! La-ra-la, la, la, Ily szépet nem hallottam én még soha!"

Mégis korai volt elhozni, a nagymama vállalta volna, hogy vigyáz rá…

"Tündérsíppal tündércsengő, S bajt nem rejthet a jövendő, Áldjon ég, most távozunk, Áldjon ég, találkozunk!"

Intermezzo

Anya pisilni kell!  - Majd a szünetben!  - De nagyon kell!  - Csak 5 percig tarts ki! - De nem bírom ki!!

"Friss a szándék, gyors a tett, Lopva szökni így lehet!"

Nincs más megoldás, a sort felállítva, szúrós tekintetek kíséretében kimegyünk, majd ugyanígy visszatérünk a helyünkre.

"Aki mer, aki mer, aki mer, az néha nyer! Bűvös csengő hangja, jer!"

Második felvonás

A büfében az árak színvonalát látva próbálom lebeszélni őket a fogyasztásról, megmagyarázom, hogy egy pohár áráért 2 liter üdítőt veszek nekik, de valahogy nem értik meg. Ők MOST szomjasak.  - De megígérted, hogy megyünk a büfébe! Végig erre vártam az első felvonás alatt!

"Sarastrót átkom sújtsa! Sarastrót átkom sújtsa!"

Rosszat fogok álmodni a világító koponyáktól!  - Akkor ne nézz oda!

"Megcsípné kis ujja az állam, És nem volna nagyobb úr nálam, A házunkban szólna a dal, Úgy élnék, mint vízben a hal!"

Úgy élünk, de azért nem mindig…

"De hiába kerül az álom, És hiába várna a párom, Ha nem akad számomra nő, Az életet üsse a kő!"

Öcsi a szívószállal játszik, hangosan fújja, utánozza a főhőst.

"A bűvös flóta hangja véd, S mi bátran járjuk át az éjt!"

"Ránk az ég az áldást szórja, És a házra száll a gólya, Hogy hozzon nekünk kis babát, Kis babát, kis babát! Rózsaszínű, síró-rívó, Folyton síró, folyton rívó kis babát!
A legszebb kincs, mit ember bírhat, Ha sírnak,Pa-pa-pa-pa-ge-no, És nőnek sorba, mint a síp."

De még mekkora öröm!

Az Éj királynőjének áriája közben bejelenti: mindjárt kiesik a mozgó fogam. 

Miután egyre gyakrabban hangzik el a "mikor lesz már vége?" kérdés, azt javaslom, hogy pihenjen egy kicsit az ölemben. - Nem tudok aludni, OLYAN HANGOS A ZENE!!

Finálé

"A bátor ma győzött, elnyerte ezért,  A szépségnek, észnek kijáró babért!"

Miután Tamino herceg kiállta a három próbatételt, szerelmével Paminával egymáséi lesznek, Papageno sem marad agglegény, megtalálja Papagénáját, a nap felragyog, a világosság legyőzi a sötétség erőit. Mi pedig elindultunk a ruhatár felé.

Az épület előtt Öcsi felkiáltott: ott van Papageno!!  A színház varázslatos világából kilépve pólóban és farmerben ott áll a Papagenót alakító fiatalember és az ismerőseivel diskurál.
Visszatértünk a hétköznapokba.

Otthon a nagymama megkérdezte: gyerekek, ugye nagy élmény volt az opera?  
- Hát, élmény az volt! Nemcsak zenei…

Halász Kinga, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére