Jelenlegi hely

Tanuljunk együtt vásárolni!

Sok szülő úgy gondolja nagyon nehéz óvodás, kisiskolás gyerekekkel vásárolni. Többnyire szeretnének minél előbb túlesni az egészen és vannak, akik úgy gondolják, még spórolnak is, ha nem viszik a bevásárlásra a mindent megkívánó gyermeket. Igen, talán egyszerűbb és gyorsabb a vásárlás, ha azt az édesanya, édesapa maga intézi, ám sok hasznos tapasztalatról maradhat le gyermekünk.

Először is nagyon fontos megtanulni, hogy nem vehetünk meg mindent, amit látunk, megkívánunk! Sőt nekünk szülőknek is meg kell tanulni, hogy nem akkor vagyunk jó szülők, ha mindent megveszünk szemünk fényének. Jó trükk lehet, ha megbeszéljük, hogy választhat túrórudit, vagy joghurtot, valamit, amit egyébként is vennénk. Sőt, vihetjük csak nézelődni is. Ilyenkor érdemes megbeszélni, még a boltba lépés előtt, hogy nem fogunk semmit venni és ehhez konzekvensen tartsuk is magunkat! Ha lesz is egy-két méltatlankodó szó, bírjuk ki. Később mindez meghozza a gyümölcsét, nem lesz gyermekünk követelőző.

Foto: Pixabay

Élelmiszerboltban kiválóan ismerkedhet a mértékegységekkel. Nézzük meg együtt, mit miben mérnek. Jobban el tudja majd képzelni az iskolában mi is az a liter, vagy kilogramm, a már van valamilyen tapasztalata erről, az amúgy is nehéz dologról. Haladók már a mértékváltásokat is tanulgathatják a hús- vagy felvágottas pult előtt. Jó ötlet az is, ha megbeszéljük melyik kiszerelés a több vagy nehezebb. (A melyik éri meg jobban már az extra haladó kategória.)

Sokat beszélnek mostanában arról, hogy fontos lenne a gyerekek pénzügyi nevelésére is hangsúlyt fektetni. Hol lehetne ezt jobban gyakorolni, mint vásárlás közben? Tudatos vásárlóvá csak úgy válhatunk, ha látjuk, kipróbáljuk a dolog működését. Mit miért vesz meg anya? Mit miért nem vesz meg? Megéri? Nem éri? Figyeljük az akciókat vagy csak azt vesszük, amire éppen most szükségünk van? Ha mi magunk tudatos vásárlók vagyunk, vigyázunk a pénzünkre, jó példát mutathatunk gyermekünknek is. (Ha nem, akkor meg együtt tanulhatunk. ) Nem beszélve arról, hogy a bankjegyeket, pénzérméket és azoknak értékét is látja, megtapasztalja. 

Írjunk együtt listát! Ezzel is fejlődik gyermekünk! Az íráskészsége is, de ha bevonjuk a „Mit kell venni, mi hiányzik?” átgondolásába, sok más dologban is fejlődhet. Ha pedig rábízunk valami fontosat, amit semmiképpen nem szabad kifelejteni, máris újabb lehetőséget teremtettünk a fejlődésre. 

A szülők vásárlási szokásai valószínűleg meghatározzák majd a gyermek szokásait is. Az élelmiszervásárlás pedig az étkezési szokásainkat is tükrözi. A családban tanult minta sokkal meghatározóbb lesz, mint az iskolai. Így van ez az egészséges táplálkozással is. Ha mi az egészséges élelmiszereket választjuk, valószínűbb, hogy gyermekünk is így tesz majd.

A nagy hiper-szuperekben vásárlás közben a tájékozódást is klasszul meg lehet tanulni. „Hol lehet ez vagy az?”, „Itt fordulj jobbra, ott balra!”,” Menjünk egyenesen a hús pultig.”. Sok apróság, de a vásárlás máris izgalmas és fejlesztő játékká alakul.

Még miért fontos mindez? Lassacskán egyedül megy majd kenyérért. El mered majd engedni?...

Szerző: Budácsik Éva – tanító
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére