Jelenlegi hely

Felkészülés a hozzátáplálásra - avagy 8 lépés, hogy könnyed legyen az elindulás

Új cikksorozatunk indul a babák hozzátáplálásáról, melyben segítségetekre lesz a ManóMenü csapata. Az őszi időszakban több cikken keresztül mutatjuk be azt hogy, hogyan tudjátok elkezdeni a babátokat bevezetni az étkezés világába. Ambrus Évi, a ManóMenü alapítója rengeteg gyakorlati tanácsot ad nekünk, melynek segítségével könnyebben tudjátok megvalósítani az egészséges és finom babaételészítést.

Kövesd az alábbi 8 lépést, melyekkel felkészülhetsz babád első szilárd falatkáira.

  1. lépés

A hozzátáplálásra első körben lelkileg kell felkészülni. Hiába vannak körülötted barátok ismerősök, akik a nagyobb gyerekeik révén át tudják adni tapasztalataikat, szinte biztos, hogy nálatok nem úgy fognak menni a dolgok. Lesz olyan, amikor minden könnyedén megy, és vicces pillanatokat éltek meg, és lesz olyan is, amikor napokig nem fog egy falatot sem enni a gyerkőc. Ezt el kell fogadni, erre fel kell készülni! De nézzük melyek azok a lépések, amelyek megelőzik a tevőleges hozzátáplálást.

  1. lépés – Győződj meg róla, hogy babád készen áll a hozzátáplálásra!

Ez nem hangzik bonyolultnak. De hogy lehetsz egészen biztos benne, hogy itt az idő az anyatejen/tápszeren kívül mást is adni neki?

  • Az Európai Gyermekgasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozási Társaság (ESPGHAN) 2017-es ajánlása alapján a csecsemők hozzátáplálását nem javasolja a 4. hónap (17 hetes kor) előtt elkezdeni, de azt is megemlíti, hogy ne halasztódjon el a 6. hónap (26. hét) után.
  • Hazánkban a legelterjedtebb ajánlás, hogy a hozzátáplálás megkezdésével várjuk meg a baba 6 hónapos korát.
  • Koraszülött babák (betöltött 37 hetes kor előtt született) hozzátáplálása egyedi lehet, ezért a babát kezelő orvossal/ orvosokkal konzultálj a megkezdés előtt.

Ugyanakkor mint tudjuk, minden baba más és más; így érdemes lehet egyéb látható jelekre is odafigyelni, például:

  • A baba nyakizomzata kellőképpen erős, biztosan tartja a fejét.
  • Segítséggel biztosan ül, illetve ölben tartva képes ülő helyzetben maradni.
  • Tárgyakért nyúl, megfogja és a szájába teszi őket.
  • Rágó mozdulatokat végez.
  • Nézi, ahogy esztek és láthatólag szívesen megkóstolná az ennivalótokat.

Amennyiben úgy érzed, hogy a babád már 6 hónapos kora előtt készen áll a hozzátáplálásra, minden esetben egyeztess a védőnővel vagy az orvosotokkal, mielőtt hozzákezdenétek.

  1. lépés  - Gondold át, melyik hozzátáplálási módszert /megközelítést/ választod!

Több különböző közül választhatsz:

  • Kanalas / Pürés hozzátáplálás – a püréktől, melyek fokozatosan egyre darabosabbak lesznek, 8-9 hónapos korra eljuttok a kézzel ehető falatkákig.
  • BLW - (Baby Led Weaning) – nem pürésített, hanem egyből darabos ételekkel kezdődik a hozzátáplálás; ahol a legfontosabb, hogy a babára hagyatkozol az etetésben, és őt is bevonod az étkezésbe, ha te magad eszel.
  • BLISS – (Baby-Led Introduction of SolidS) – nagyon hasonló a BLW módszerhez, azonban hangsúlyozza annak fontosságát, hogy  a hozzátáplálást magas vas-, cink- és kalóriatartalmú ételek adásával kell kezdeni.
  1. lépés – Szükséges eszközök

Nem kell új konyhai eszközöket beszerezned, csak mert megkezdted a hozzátáplálást, de van négy dolog, ami elengedhetetlenül szükséges:

  • etetőszék, amiben egyenesen tud ülni a baba,
  • műanyag/törhetetlen tányérok,
  • műanyag kanalak,
  • előkék

Természetesen léteznek más, hasznos eszközök a hozzátáplálásnál, amelyek könnyebbé és kevésbé maszatossá teszik  az életedet  - például a lemosható alátétek, turmixgép, fagyasztóba való adagolótálcák, utazó etetőszék, tárolódobozok –  ezekről bővebben olvashatsz következő cikkünkben.

  1. lépés – Válaszd ki, melyik napszakban kezdtek!

Te döntöd el, mikor kezditek a hozzátáplálást, és ez nagyban függ attól is, hogy elválasztasz, vagy hozzátáplálsz. A szakértők egyetértenek abban, hogy a legmegfelelőbb időpont az, mikor a babád nem farkaséhes, hiszen az az ideális, ha mindketten nyugodtak vagytok. Ha a baba türelmetlenül várja a tejet, és pürével vagy puha zöldségdarabbal kínálod helyette, valószínűleg heves reakció lesz a vége. Éppen ezért a reggeli utáni, de még az ebéd előtti időpont tűnik a legalkalmasabbnak, így napközben jelentkeznek a tünetek is, melyeket az újonnan adott étel okozhat.

  1. lépés – Gondold át, hol fogtok enni!

Noha a babának megtámasztva már biztosan kell tudnia ülni, lehetséges, hogy az elején úgy gondolod, hogy az öledben ülve tud a legbiztonságosabban enni. Ha inkább azt szeretnéd, hogy a kezdetektől az etetőszékhez szokjon, olyat válassz, ami megfelelő a fejlődési szintjének: egy kényelmes, párnázott, állítható szék nagy tálcával lehet a legmegfelelőbb választás.  Semmi képpen se etesd babádat fekvő, vagy félig fekvő helyzetben!

  1. lépés – Válaszd ki az első ételeket!

A legelején, ha a kanalas/ pürés etetés mellett döntesz, kínáld a babát olyan ételekkel amelyeknek nincs nagyon jellegzetes íze. Ilyen például az alma, az édesburgonya, vagy a sütőtök. Vannak anyukák, akik anyatejjel vagy tápszerrel keverik az első falatokat, ami a megfelelő állag, illetve ismerős íz miatt könnyebbé teszi az indulást.

Ha a BLW módszert alkalmazod, puha gyümölcsöket (banán, körte, mangó,) vagy puhára sütött zöldségeket (sütőtök, brokkoli,stb) válassz!

Melyek a legnépszerűbb első falatok?

Ez egy európai felmérés eredménye, ahol 412 anyukát kérdeztek meg, hogy mit adott első alkalommal a babájának:

  • 21% almát
  • 14% banánt
  • 6% zabkását
  • 5% körtét
  • 4% édesburgonyát
  • 2% krumplit
  • 33% egyéb ennivalót
  1. lépés – Készítsd el babád első ennivalóját!
  • Alaposan mosd meg a használni kívánt zöldségeket és gyümölcsöket!
  • Hámozd meg és vágd nagy darabokra!
  • Tedd a darabokat egy párolóbetétbe, melyet helyezz egy lábosra! Engedj az edénybe egy pohár vizet!
  • Párold a darabokat puhulásig!
  • A puha zöldséget vagy gyümölcsöt pürésítsd turmixgéppel! Ha kell, a főzővízzel vagy anyatejjel / tápszerrel  higítsd a pürét!

Sült zöldségek 3 gyors lépésben

  • Melegítsd elő a sütőt 180 fokra/gázsütőn 4-es fokozat!
  • Válogass össze többféle zöldséget: például répát, édesburgonyát, cukkinit, sütőtök, pasztinákot vagy brokkolit stb.! Alaposan mosd meg, súrold le, hámozd meg és vágjd hosszú hasábokra!
  • Sütőpapíron oszlasd szét a gyökérzöldségeket és egyenletesen kend meg őket olívaolajjal! 30 percig süsd. /akkor jó ha még nem túl puha, de már könnyen ehető/!
  1. lépés – Kezd lassan, és haladj babád igényei szerint!

Napi egy étkezéssel kezdj, méghozzá azért, mert a hozzátáplálás időszakában is az anyatej/tápszer fedezi a baba tápanyagigényének legnagyobb részét. Ez nem verseny, nem az nyer aki mielőbb kiváltja az összes étkezést! Haladj a baba tempójában, és egyeztess védőnőddel ha kérdésed adódik!

Ambrus Éva
Manó Menü alapítója

manomenu.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére