Miért éppen Alaszka? Hogy kerül oda egy magyar család?
A dióhéj felelet az, hogy itt kapott munkát a férjem. A kókuszhéj felelet az, hogy egy ideje már el akarózott menni. Új, friss benyomásokra, kalandokra, élményekre vágytunk, mind a munka, mind a magánéletünk területén.
Őszinte leszek: valahogy úgy éreztük, szűkül a tér, elfogy a levegő számunkra. Bár a férjem nem magyar, mégis imádja az országot, az embereket, a kultúrát, gyönyörűen beszél magyarul, ám mindketten szomorúan tapasztaltuk, hogy a dolgok nem a jó irányba fordultak, viszont a rossz irányba ijesztő sebességgel haladnak… kulcsszavak: oktatás, politika, egészségügy stb. A gyerekeket évek óta már otthon tanítottam, nem kértünk 1-2 év után az “oktatásból”, a politikáról szóló híradásokat már inkább nem is olvastam, minden bajunkkal magánorvoshoz kellett járnunk.
Mi vidám, optimista emberek vagyunk, de nekünk most egy kicsit el kellett jönni. Emellett fontos szempont volt, hogy a férjem hazáját és kultúráját is megismerjék végre a gyermekeink, lássák mindkét világot, szóval nem elkeseredettségünkben indultunk útnak.
Mennyire sikerült berendezkednetek már?
Nem vagyunk még veteránok Alaszkában, most vagyunk itt egy hónapja, az életünk még most is dobozokban utazik valahol az Atlanti-óceánon, de egy nagyon kedves házat sikerült vennünk, ahová imádunk hazatérni.
Hogy tudtad 1 bőröndbe összepakolni az itthoni életedet? Nehéz volt?
Érdekes dolog ez, de nem volt annyira nehéz, mint azt gondoltam. Ehhez hozzátartozik, hogy sosem ragaszkodtam igazán tárgyakhoz, házakhoz, dolgokhoz, szóval a könyveimen, a ruháinkon és az emlékeinken kívül nem túl sok dolgot kellett elcsomagolni. A nehezebb része a hivatalos ügyintézések voltak és a legnehezebb nyilván a búcsú a szerettektől… nem örökre indultunk el és a technika nagyon sokat segít, de internet ide vagy oda, skype-olni a nagyival nem ugyanaz, mint sétálni vele egyet a városban.
Emellett fájó volt az egyik legkedvesebb “gyermekemet” is ott hagynom Kecskeméten, vagyis a Kecsapot (Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány), de annyira csodás társakkal voltam körülvéve, hogy teljesen nyugodt szívvel indultam el, ráadásul innen is be tudok segíteni nekik, ami szuper.
3 gyermeketek van, könnyű volt rábeszélni őket a nagy kalandra? Megtalálták már magukat Alaszkában?
Igazából mi egy kupaktanácsozó család vagyunk. Bár a döntések nyilván a felnőttek kezében vannak, de minket nagyon érdekel a kicsik véleménye, így amikor a munkaajánlatot megkaptuk, azonnal leültünk és beszélgetni kezdtünk. Valójában két ajánlatot kaptunk, az egyiket Kaliforniából, a másikat pedig Alaszkából. A gyerekeknek mindkét helyről meséltünk, videókat vetítettünk, képeket mutattunk, kíváncsiak voltunk magunk is, hogy ők mit éreznek, hogyan látják a dolgokat.
Legnagyobb meglepetésünkre nem a meleg, pálmafákkal tarkított Kaliforniára szavaztak, ahol még Disney-land is közel lett volna, hanem a hideg Alaszkát. Mi ugyanazt éreztük a férjemmel, mint ők, nekünk Alaszkában lesz az otthonunk, ott várnak ránk feladatok, élmények.
Milyenek az ételek, milyenek a hétköznapjaitok?
Ez itt egy magyar otthon, magyar kajákkal még ha Alaszka közepén vagyunk is. Úgyhogy megy itt a csirkepöri, gulyásleves, almáspite, minden. Emellett persze kíváncsiak vagyunk az itteni ételekre is, úgyhogy ettünk már Karibuburgert, jávorszarvast és társaikat. Nagyon finomak!
Mit csinálunk? Járjuk a környező helyeket és ámulunk Alaszka szépségén. Néhány napja egy 50 percre lévő gleccsernél jártunk. Egyszerűen könnyfakasztóan gyönyörű helyek vannak. Hegyek, rohanó kristálytiszta patakok, jávorszarvasok mindenfelé (emiatt nagyon kell vigyázni az utakon). Csak szeretünk elindulni egy irányba és örülni a természetnek.
Ott is folytatod a házi tanítást, vagy egy alaszkai iskolában fognak járni a gyerekek?
Itt mindenképp szerettem volna, hogy suliba menjenek, mert csupa jót hallottam az oktatásról. Az is igaz, hogy itt igen csábító a magántanulóság is, ugyanis kifejezetten támogatja az állam, évi 2000 dollárt fizetnek, ha valaki otthon tanul és minden, de minden anyag elérhető interneten a tanuláshoz, sőt, minden iskolában kijelölt tanárokhoz lehet bejárni különórákra, ha egy otthon tanuló kisgyermek néha igényli.
Állati jól működik itt ez a rendszer és nem nézik polgári engedetlenkedőnek, meg űrlénynek azt, aki ezt választja, sőt! Ám nekünk most egyelőre az iskola nagyon sokat ad, az angol nyelv ugyan ment a gyerekeknek, de itt tényleg anyanyelvvé fog most válni, egyenértékű lesz a magyar tudásukkal, ami nagy ajándék, valamint fontosak a társas kapcsolatok is persze.
A kicsik még csak néhány napja járnak iskolába (itt augusztus közepén kezdődik), de egyszerűen imádják. Rendkívül pozitív a gyerekekhez való hozzáállás itt, a tanárok vidámak, lazák, biztatóak. Itt az a jelszó, hogy bátran lehet hibázni, mert az csak annyit jelent, próbálkoztál, igyekeztél. Senki nem kap rossz jegyet, mert elszúrt valamit, hisz itt értik, hogy a cél nem a jegy, meg a tantárgy, hanem maga a gyermek és az ő fejlődése, a különböző tudományokkal való jó kapcsolatának kialakítása.
Ha itt egy gyermek hosszú ideig rossz eredményeket ér el, először a tanítóval beszélgetnek, nem a szülőkkel… A legkisebb gyermekünk, Olivia, ma boldogan azzal jött haza, hogy a tanítónénije vett egy füzetet saját magának és abba a füzetbe kell az Oliviának minden egyes nap leírni egy magyar szót az angol megfelelőjével, mert a tanító tanulni akar magyarul! Ez mindent elmond.
Az új környezetben mik azok az elképesztő kívánságok a gyerekeknek, amikkel most épp bombáznak?
Most annyira új és izgalmas maga az élet is önmagában nekik, hogy nincsenek különös kívánságok. Mindenki saját szobát szeretett volna, ez megvan, boldogság van.
Mik a terveid Alaszkára, hivatás terén?
Erre még nem tudok válaszolni. Mi alapvetően egy konzervatív családmodellben hiszünk, apa dolgozik a munkahelyen, anya pedig dolgozik otthon és igyekszik összetartani a családot, igazgatni a gyerekeket, de azért nekem mindig kellett valami még, amiben kiélhettem magamat, így biztos vagyok benne, hogy itt sem ülök majd sokáig a nappalimban a mintákat kémlelve a tapétán. Ha más nem írni fogok, az írás mindig kikapcsol, feltölt, szórakoztat.
Milyen Alaszka, de inkább azt is kérdezhetném, hogy milyenek az alaszkai emberek?
Nem csak a tájat élmény figyelni, hanem az embereket is. Ha egy szóval kellene őket megfogalmazni és azt az életérzést, ami itt van, a következő szót választanám: szabadok.
Itt életigenlő, laza és szabad emberek élnek. Ehhez hozzátartozik szorosan, hogy jólétben élnek. Nem gazdagságban (bár otthonról itt sokan gazdagnak tűnhetnek, de ez egy igen relatív fogalom), hanem egész egyszerűen tisztességes fizetést visznek haza a tisztességes munkájukért és a pénzen való folytonos aggódás nem része az életüknek egyáltalán. Ha valami nagyobb dolgot szeretnének elérni (egy nagy utazás, kocsi stb), néhány hónapig félretesznek és megoldják. Mosolygós, elfogadó, kíváncsi emberek élnek itt, jó humorral, derűvel. Nem irigylik egymástól a jót, örülnek, ha a másiknak jól megy sora.
Nagyon családcentrikusak! Én a három gyermekemmel egy kezdő versenyzőnek számítok, itt sokan 5-6-7 gyereket vállalnak! Az időjárásról kérdezz majd az első telem után most még gyönyörű idő van itt.
Miben más ott az élet, mint Magyarországon?
Erre az előbb már kicsit választ is adtam. Itt tágas a tér, van értelme vállalkozni, nagyokat álmodni, mert van realitása, hogy a dolgok valóra válnak majd. Alapvető derű uralkodik bárhová is megy az ember. Sokszor nagyon jó így létezni, sokszor összeugrik az ember gyomra, hogy a magyar emberek is megérdemelnék a saját hazájukban a jólétből fakadó nyugalmat, derűt. Rengetegszer gondolok haza, a sok jóbarátra, mennyit küzdenek és nem érzik, hogy egyről a kettőre jutnának. Ez szomorú.
Remélem sokan, akik elmegyünk, mind úgy megyünk egyszer haza, hogy érdemben át tudunk majd ültetni egy csipetnyi jót abból, amit itt megtapasztaltunk az amúgy is gazdag és gyönyörű magyar kultúrába, ami viszont szomjazza -én úgy érzem- az életkedvet, a nyitottságot. Remélem, hogy akkorra már nem az elzárkózás, az irigység vagy a gőg fogja megakadályozni a változásokat felsőbb szinteken, hanem egy új, friss, nyitott generáció, amelyik új, friss, nyitott szemmel keresi majd az új utakat előre.
Mit üzensz azoknak, aki szintén a változáson törik a fejüket?
Csak annyit, hogy az élet rövid, nincs vesztegetni való idő! Nem kell Alaszkáig menni, hogy változások álljanak be az ember életében, de ha valakinek nem jó az, amiben él, vagy ahogyan éppen él, ne a környezetét okolja, ne a szomszédját, a férjét, a feleségét, a főnökét, a rendszert, változtasson és merjen lépni. Az otthoniaknak pedig azt üzenem hogy egyetek helyettünk is meg egy túrórudit, mert az itt bizony nincsen és, hogy minden jóbarát, család hiányzik.
Köszönöm, hogy megírtad mindezt nekünk, nagyon-nagyon sok puszit és túró rudit küldünk nektek! És várjuk majd a folytatást a további élményekről!
Makai Marianna - Kecskemétimami
Ha tetszett a cikk? Köszönjük, ha mgosztod!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
