Jelenlegi hely

Áron álma minden áron - segítsünk a beteg kisfiúnak!

„Áron álma minden áron” címen hozott létre egy Facebook-csoportot Mikoly Tímea, a 4 éves Áron édesanyja.

Áron egészséges babaként született, azonban a közte és édesanyja között fennálló RH összeférhetetlenség miatti transzfúziót a kórházban nem kapta meg, a nap végére pedig már az életéért küzdöttek.

Megmenteni sikerült, de Áron súlyos sérüléseket szenvedett: még ma sem tud beszélni, járni, egyedül még ülni sem. Szemkontaktust nem tudja felvenni, és hallása is súlyosan sérült. 

A Pannon TV interjúja:

Áron családja igyekszik mindent megtenni fiuk gyógyulása érdekében: úszásra, fejlesztő foglalkozásokra viszik, és lehetséges gyógymódok után kutatnak. Találtak is egy eddig sikerrel alkalmazott eljárást Csehországban, amelyet egy orosz specialista, Alexander Nazarkin végez: az elsorvadt, letapadt izomrostokat egy apró, speciális szikével fellazítják, így a görcsösség enyhül az izmokban, szabadabbá téve a mozgást. A beavatkozás utáni pihenőt egy 3 hónapos nagyon intenzív terápiára követi, hogy a műtét eredményei ne vesszenek kárba. 

A műtét költsége 2950 Euro, az utazás és szállás pedig további 300 000 forintba kerül. A három hét pihenés után egy 6 napos soproni mágnesterápiás kezelés várna a kisfiúra, amit sajnos szintén nem támogat a TB, költsége 700 Euro. Az ezt követő három hónapos  intenzív terápia kiadásai is hatalmasak: közel egymillió forintba kerülnének. 

Áron álma, hogy lábra állhasson, és egyszer majd képes legyen gondoskodni önmagáról. A család egy egészséges kisfiút is nevel, aki számára szülei igyekeznek megadni a felhőtlen gyermekkor örömeit. 

Ha sikerül összegyűjteni rá a pénzt, a műtét időpontja 2021.május 29. lenne. 

Áron és családja nem szeretne mást, mint átélni a szavak és mozgás végtelen örömeit, hogy Áron is egyszer boldog és tartalmas életet élhessen.

Segítsünk mi is Áronnak, hogy álmai valóra válhassanak

Számlaszám: (OTP, Szép Áron) 11773315-01929618-00000000
Iban szám: HU59 1177 3315 0192 9618 00000000
Swift kod: OTPVUHB 

Az Áron Álma Minden Áron FB csoportban licitre bocsájtott felajánlásokkal  is segítheted a beteg kisfiú gyógyulását!

 

- Pécsimami - 
            

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére