Jelenlegi hely

A Bölcs Csibe Bölcsőde várja a gyerekek jelentkezését Keszüben

Keszü Község Önkormányzatának fenntartásában lévő három csoportos Bölcs Csibe Bölcsődénk falusi, tiszta levegőjű környezete, a természet közvetlen közelsége, gazdagsága, valamint a kedvező tárgyi feltételeink mind az egészségvédelmet, az egészséges életmód kialakítását szolgálják, ami a legfontosabb nevelési célunk. 

2023. januárban nyílt  bölcsődénk mindhárom csoportszobája - egyenként 51 m2 tágas, a nagymozgásra a 61 m2-es tornaszobánk ad lehetőséget - melyben 38 kisgyermek harmonikus testi - lelki fejlődéséhez szükséges nevelését és gondozását vállaljuk. 

A bölcsőde saját főzőkonyhával rendelkezik, ahol a gyermekek étkezési igényeinek, szokásainak megfelelően készülnek az ételek. 

Kisgyermeknevelőinket a szakmai elhivatottság jellemzi, melyben mindenki törekszik arra, hogy a magas színvonalú szolgáltatás mellett, egy bizalomra épülő valódi kapcsolat alakuljon ki a kisgyermeknevelők, a szülők és gyermekek között.

Lehetőséget biztosítunk a Keszüi és a Gyódi családok kisgyermekeinek felvétele mellett, más településekről és a városból érdeklődőknek egyaránt.

A gyermekeket már 20 hetes kortól 3 éves korig, illetve a harmadik életév betöltését követő augusztus 31-ig fogadjuk.

Szeretettel várjuk azoknak a szülőknek az érdeklődését, akik gyermekük számára bölcsődei ellátást keresnek. 

Beiratkozásunk egész évben folyamatosan zajlik. 

Nyitva tartásunk 06.00-18.00-ig tart.

Jelentkezni lehet

Bölcsődevezető: Schmidtné Bayer Tünde

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére