Jelenlegi hely

Fotókiállítás és táncest a Déméter Alapítvány javára

Koszticsák Szilárd az MTI és az MTVA fotósa több hétig fotózott az osztályon, mely képekből fotókiállítást hoztak létre. Ez a kiállítás országos körútra indult, és március 24-én Pécsre érkezik. 

A kiállítás megnyitója 17.00 órakor kezdődik, majd 17.45-től szeretnénk egy rövid táncesttel (Az est fellépői a Flamenco Sopianae együttes és a Pécsi Flamenco Egyesület tagjai, a Club Cubano Tánciskola és Gyenis Boglárka Orientális táncos) még többet segíteni ahhoz, hogy felhívjuk az emberek figyelmét ennek az alapítványnak az egyedülálló munkájára. A fotókiállítás egy hónapig lesz látható a Művészetek és Irodalom házában a Széchenyi téren. 

A program, a csontvelő transzplantált gyermekek és családjaik számára kialakított térítésmentes szállást is biztosító Démétér alapítvány támogatására jött létre. Ezt a fajta egyedülálló gyógyító módszert az országban csak itt, egy helyen, ezen az osztályon végzik. A mi régiónkban élő, komoly megbetegedésekben szenvedő kisgyermekek is mind itt gyógyulnak. A Szent László kórház területén működő Démétér ház bővítése a jelen célunk, amely építkezéshez kezdő tőke már rendelkezésre áll, ám a folytatáshoz, befejezéshez, berendezéshez keresünk segítséget felajánlások tekintetében akár pénzbeli akár más szükséges tárgyi eszközök formájában.

A részvételi díj a látogatókon múlik: önkéntes adomány a Déméter Alapítvány javára.


forrás: facebook


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére