Jelenlegi hely

Kasa, a kiskassai kis kakas sétálója- Remek kezdeményezés Kiskassán

2024.június 29-én, a Baranya vármegyei Kiskassán átadásra került egy ösvény, amely a Kasa, a kiskassai kis kakas sétálója nevet viseli.

 

Az ösvényen végighaladva, az ún. szusszanóknál megpihenve, QR kódok beolvasásával 6 mesét hallgathatnak meg az érdeklődők.

Ez a sétáló a 18. ilyen az országban. Mindegyik sétáló valamilyen kitalált alak nevét viseli. A nonprofit kezdeményezés Diósdon indult 2020-ban a helyiek örömére, ahol azóta is szállnak a népmesék a levegőben, bár nem gondolták, hogy ez mára ekkora siker lesz országszerte.


 

A jó hangulatú átadó ünnepségen Kiss-Bakucz Orsi és Kiss Bence a Diósdiak Diósdért Egyesület alapító, a sétálók ötletgazdái többek között arról is meséltek, hogy gyermekeikkel közösen hogyan is álmodták meg a pandémia idején Dió Döme sétálóját és állt a kezdeményezés mögé a diósdi közösség és hogyan született meg szép sorban ,,Döme 17 kistesója"

Veszprémi Istvánné polgármester nyitóbeszédében kitért arra is, hogy a faluban az egyik szusszanó mellé az Önkormányzat felhívására megvalósuló társadalmi összefogás keretében még egy autógumikból összerakott mini játszótér is létesült, hogy ne csak a falu szívében lévő hagyományos játszótéren, de az erdő szomszédságában található, piknikezésre is alkalmas dombon is kikapcsolódhassanak a gyerekek.

Ez a sétáló Kiskassán azért jött létre, hogy segítségül hívva a mesék varázslatos erejét lehetőséget teremtsünk arra, hogy a rohanó hétköznapokból kiszakadva, kicsik és nagyok tudjanak töltekezni, minőségi időt együtt tölteni a festői szépségű dombok és mélyzöld rengetegek ölelésében. - fogalmazott Erdélyi Alexandra, kulturális szervező, aki a kiskassai sétáló megalkotásában fontos szerepet vállalt.

A gyermekek a hőség ellenére is hatalmas örömmel vetették bele magukat a sétáló felfedezésébe.

Fotók: Veszprémi István


Minden meseszerető érdeklődőt szeretettel várnak!

További információk ITT


 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Ugrás az oldal tetejére