Jelenlegi hely

Nézd meg gyerkőcöd (leendő) iskoláját! - az országos kompetenciamérés adatai

Nyilvánosak a tavalyi országos kompetenciamérés intézményi adatai, amelyekből a szülők is tájékozódhatnak arról, hogy gyermekük oktatásában milyen eredményeket ért el az adott iskola; az országos jelentés néhány hét múlva készül el.

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az iskolajelentésben közölt adatok lehetővé teszik, hogy az iskola elemezze saját munkáját, elhelyezze teljesítményét a hozzá hasonló, vagy tőle különböző iskolákkal való összehasonlításban.

A tavalyi mérésben 2869 oktatási intézmény és 388.187 diák vett részt, azon a diákok matematikai és szövegértési kompetenciáit vették górcső alá.
 
A tesztek célja az volt a 6., 8. és 10. évfolyamon, hogy felmérjék, a tanulók milyen mértékben képesek alkalmazni matematikai eszköztudásukat és szövegértési képességeiket tanulmányaik során, illetve a hétköznapokban.
 
A 4. évfolyamon is mértek, ott azt nézték, hogy bizonyos alapvető képességek, kérdések tekintetében az adott tanuló a korosztályára jellemző szinthez képest hol áll. A kompetenciamérések eredményei a szülőknek, iskoláknak, fenntartóknak és az oktatásirányításnak egyaránt visszajelzéssel szolgálhatnak.
Az intézményi adatok alapján országos jelentés készül, amelyet a szaktárca néhány héten belül hoz nyilvánosságra.
 
Az OH elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a felmérés mintegy 400 millió forintba kerül, ez az összeg azonban ahhoz képest, hogy a közoktatásra egy évben csaknem 1200 milliárdot fordítanak, elenyésző összeg.
Princzinger Péter kiemelte: az új közoktatási törvény változatlanul átvette a kompetenciamérés rendelkezéseit, és a program ugyanúgy folytatódik a jövőben is.

Forrás: MTI

Ha kíváncsi vagy egy adott iskoláról szóló jelentésre, KATTINTS IDE, ahol legegyszerűbben az iskola OM azonosítója alapján tudsz keresni. Az iskola OM azonosítójára ITT TUDSZ RÁKERESNI 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére