Jelenlegi hely

Októberben pécsi gyerekekkel rajzol együtt a Tesz-vesz város alkotója

Idén lenne 100 éves Richard Scarry, Tesz-Vesz város atyja. Az amerikai származású író-illusztrátor a gyerek olvasókat több mint 300 könyvvel ajándékozta meg, melyek nem kevesebb mint 100 millió
példányban keltek el világszerte. Bár Richard Scarry 1994-ben elhunyt, Tesz-Vesz város tovább él, fiának, Ifjabb Richard „Huck” Scarrynek köszönhetően, akivel október 4–6. között a magyar gyerekek is találkozhatnak.

Vannak örökzöld mesék. Ilyen a Tesz-Vesz város, amin már legalább a harmadik generáció nő fel, és ugyanolyan jól szórakozik rajta, mint a szülei és a nagyszülei.

Scarry egy merőben új állatmese-megközelítéssel pillanatok alatt belopta magát a gyerekek és a szülők szívébe is. Mindenki örömmel kereste Fér Egont – más néven Tekergőt –, a vadászkalapot és
piros tornacipőt viselő kukacot a színes, izgő-mozgó város hétköznapjait bemutató mesekönyvekben, böngészőkben, szótárakban, foglalkoztatókban.

A könyvek különlegesen ötletes képi világának köszönhetően az olvasók még sokadik átlapozáskor is találhatnak újat a Cicó, Röfi, Hasi, Hilda, Szimat felügyelő, Bukdács úr, Kerek Perec mester, Zsémbes
úr és Lucerna gazda kalandjait bemutató történetekben.

A több tucat nyelvre lefordított könyvsorozat sikere leginkább abban rejlik, hogy rengeteg humorral, könnyen megszerethető, mégis karakteres figurákkal mutatja be a hétköznapi élet kultúrákon átívelő
eseményeit.


„Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Richard »Huck« Scarry elfogadta a meghívásunkat az édesapja 100. születésnapja alkalmából szervezett ünnepi rendezvénysorozatunkra. Neki köszönhetően Tesz-
Vesz város sürgő-forgóbb, mint valaha, az pedig, hogy a magyar gyerekek most együtt is rajzolhatnak vele, szerintem kihagyhatatlan élmény az igazi Tesz-Vesz-rajongóknak!” – mondta el Janikovszky
János, a Tesz-Vesz város könyveket magyarul megjelentető Móra Könyvkiadó vezérigazgatója.

  • 2019. október 4-én Pécsett, az Árkád Pécsben található Líra-Móra Könyvesboltban 16.30-tól,
  • 2019. október 5-én Budapesten, a Hatszín Teátrumban 10 órától,
  • 2019. október 6-án Győrött, a Győr Plazában található Libri Könyvesboltban 11 órától

találkozhatnak, dedikáltathatnak és rajzolhatnak együtt a gyerekek ifjabb Scarryvel, aki a Tesz-Vesz sorozat mellett számos nagy sikerű könyvet, többek között az idén, szintén a Móra Kiadó gondozásában megjelent Ki volt Anne Frank? című könyvet is illusztrálta.


A kerek évfordulóra a Móra Kiadó új Tesz-Vesz város kötetet is megjelentet: a 2002-ben kiadott nagy sikerű Balfogások, nyafogások Tesz-Vesz városban című könyvet 3 új mesével kibővítve.
A kötet új meséit ez alkalommal is Réz András fordította.

További információk a szerzőről: https://mora.hu/alkoto/scarry-richard-521
Elérhető könyvei: https://mora.hu/sorozat/tesz-vesz-sorozat

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?
Ugrás az oldal tetejére