Jelenlegi hely

Őszi Vásári Kavalkád a Búza téren

Őszi Vásári Kavalkád várja az érdeklődőket a Búza téri termelői piacon szeptember 22-én reggel 8-12 óra között. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. egy horvát-magyar határon átnyúló együttműködésnek köszönhetően idén utolsó alkalommal rendezi meg a népszerűvé vált eseményt, amely a Helyi Termékek az Emberekért projekt keretein belül valósul meg.

A projekt célja a két város, Pécs és Eszék közötti hosszú távú együttműködés. Ennek kapcsán a pályázat keretei között megrendezésre kerülő Őszi Vásári Kavalkád ideje alatt végig magyar- és horvát nemzeti ételkóstoló várja az érdeklődőket. Mind a gyermekek, mind a felnőttek számára tartalmas szórakozást ígér a rendezvény, melyet a korábbi Vásári Kavalkádokon megrendezett programok népszerűsége, valamint a fokozott vásárlói és érdeklődői létszám is garantál. A délelőtt folyamán tamburás vendégcsalogatótól, fergeteges mazsorett produkciótól, zsonglőr bemutatótól, bábelőadástól és egy horvát nemzetiségi műsortól lesz hangos a Búza téri termelői piac (és környéke). A szórakoztató szabadtéri programok mellett kézműves- és őstermelői portékák teszik még színesebbé a vásári hangulatot.

A jó hangulat, szórakozás és a friss termelői áruk biztosítása mellett a rászorulók megsegítésére is gondolt a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt., ugyanis a projektben együttműködő Mosolymanó Egyesület önkéntesei szeretettel várják az ételadományokat a Búza téri termelői piacon felállított Élelmiszer Adománygyűjtő Pontra, hogy együtt tudják támogatni a nélkülözőket.

Az Őszi Vásári Kavalkád a „Tematikus együttműködés a helyi termékek hatékonyabb felhasználásának módszertanának kidolgozása céljából” című projekt keretében valósult meg, mely az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 része. Célja egy hosszú távú együttműködés a két város (Pécs és Eszék) piacai között. A projekt időtartama alatt megvalósuló tevékenységek és célok elérésével mind a horvát, mind a magyar partner piacaira előremutató fejlesztési lehetőségek várnak, ezzel egy időben erősödhet a társadalmi-szociális felelősségvállalási szektor is.

„Egy határon átnyúló régió, ahol a folyók összekötnek, nem elválasztanak”

forrás: rendezők

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére