Jelenlegi hely

Pályázat, házasságban és tartós élettársi kapcsolatban élőknek!

Időpont: Pályázati határidő 2023. január 27., 13:00 – február 10., 0:00
A pályázati felhívások célja felhívni a figyelmet a kettesben töltött, minőségi idő és az egymásra figyelés fontosságára. A párok felidézzék a régi szép vagy poénos emlékeket, és újra éljék a hajdani találkozásaikat, ezzel is erősítve a kapcsolatukat.

Házasság Hete Pályázat

Mi is a Házasság Hete?
Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg.
Minden évben február 12-19-ig tarják, a Valentin-Nap környékén.
Az Egészségünkért & Környezetünkért Egyesület minden évben valamivel megemlékezik, a Valentin-Napról, volt már kiírva rajzpályázat, rendeztünk rendezvényeket, szíveket kellett megtalálni, közterületen, amiben egy kis jó kívánság volt írva és nyereményjátékkal volt összekötve.
Idén, a Valentin - Napot összeötjük a házasság hetével és 2 pályázatot hirdetünk meg. A végleges ötletet egy székesfehérvári szervezet hasonló, pályázata adta.
Az Egészségünkért & Környezetünkért Egyesület – közhasznú szervezet - a Családokért két pályázatot hirdetett, az első 2 részből áll.

- Hívd randira a feleséged
elnevezésű pályázat keretében azt kérjük a férjektől, élettársaknál a férfiaktól, hogy január 27 és február 10. között töltsenek ki egy pályázati űrlapot, aminek az elérhetősége az egyesület honlapján érhető el: ITT

A kitöltők között sorsolást rendezünk.
A nyertes pár, egy 10.000 ft értékű éttermi utalványban részesül az egyesületünk által, amit a GIOVANNI étteremben válthatnak be a randi idején, ők ennek a pályázatnak a szponzorai.

- Különdíj még egy párnak

A nem nyertes pároknak se kell elkeseredni, szervezetünk azok között a párok, között, akik kitöltötték a pályázati űrlapot és február 1 és február 14 között elmennek egy közös randira, ahol arról képet készítenek és feltöltik az egyesületünk facebook oldalára, szintén sorsoláson vesznek részt és 10.000 forint értékű éttermi utalványt nyerhetnek.

- Mi a jó házasság titka? 
című pályázati felhívás keretében azt várjuk a résztvevőktől, hogy írják le megismerkedésük történetét és árulják el, hogy szerintük mi a jó házasság titka. Űrlapon keresztül, amely szintén az egyesület honlapjáról érhető el: ITT

A résztvevők között egy ajándékcsomag kerül kisorsolásra, amit a szervezetünk ad át a nyertes párnak.
Pályázati határidő:
A Pályázatokat 2023. február 10. (Péntek) 24 óráig várjuk Pécsről és a Pécs környéki településekről. - Maximum 30 km körzetből –

Sorsolás:
A sorsolásra és az eredményhirdetésre a Házasság Hetében kerül majd sor, a nyerteseket pedig telefonon értesítjük, legkésőbb 2023. február 12-ig.
Sok sikert kívánunk a pályázatokhoz.
A Pályázat támogatói: Nemzeti Együttműködési Alap 2022./NEA/ és a GIOVANNI éttermem Pécs.
Szervező: Egészségünkért & Környezetünkért Egyesület – Közhasznú Szervezet –

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
Ugrás az oldal tetejére