Jelenlegi hely

Piknikezzen együtt a család! a Zsolnay Negyedben

Közel harminc program szórakoztatja a Zsolnay Piknikre érkezőket május 17-19. között, a Zsolnay Kulturális Negyedben. Az immár ötödik alkalommal megszervezett esemény lényege változatlan: kellemes hangulatban, piknikpokrócokon pihenve élvezni a tavaszt és a közös élményeket.

Koncertek, bábszínházi előadások, sport-, gyermek- és érzékenyítő programok, finom falatok és kézműves portékák várják a látogatókat ebben a három napban. Az ingyenes események mellett két kiemelt koncertet is élvezhetnek a résztvevők: Falusi Mariann május 17-ei koncertjén a zene legnagyobb ászait – pl.: Queen, Abba, Sinatra, Madonna – eleveníti meg. Másnap a Pál Utcai Fiúk koncertjén az elmúlt 35 év kedvencei csendülnek fel, de nem a megszokott formában: az alternatívrock-csapat Szűcs „Qka” Krisztián, Dióssy Ákos és Albert Zoli közreműködésével akusztikussá varázsolja a PUF dalokat!

A Pikniken fellép a Jambalaya, hazánk első számú New Orleans-i zenét játszó zenekara, Zolbert, a smooth jazz műfaj magyarországi nagykövete, valamint a Dal felfedezettje, Dánielfy Gergő és az Utazók. Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristájának saját projektjében a lágyabb, fülbe kúszó dallamokra és szívbe karcoló zongorafutamokra vetül a reflektorfény, míg a Kéknyúl a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező tánczenét játszik. A fellépők sorában szerepel még többek között a Cimbaliband Gipsy Fusion, a Hajdu Klára Quartet, az ÉSTE Formáció, valamint Takáts Eszti és zenekara.

A gyerekek sem fognak unatkozni! Őket várja a Ringató: Ezer család énekel című interaktív gyerekkoncert, a Dúdolda zene-műhely, a Nevetnikék Alapítvány gyermekprogramja, a Bóbita Bábszínház előadása, a Ringató Zenés Mesebirodalom, a Kerekecske-gombocska című csecsemőszínházi előadás és az idén 10 éves születésnapját ünneplő Kiskalász zenekar interaktív családi koncertje.

Aki elgémberedik a heverészésben, kipróbálhatja magát a jógában, vagy megkóstolhatja a Teleky BBQ különlegességeit. Az üveggolyó esélycsapat programján meg lehet ismerkedni a sérült emberek önálló életvitelét könnyítő eszközökkel, a Braille írással, a jeleléssel, de kerekesszékes kihíváson is részt vehetnek az érdeklődők.

Aki kilátogat a Zsolnay Piknikre, már megtekintheti a Munkácsy-kiállítást, amely május 17-én nyílik az m21 Galériában.

Részletek: https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/zsolnay-piknik-2019

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Nem kérek sokat, csak hogy vigyázz rám! - Így vigyázz rám szilveszter éjjelén!

Tudom hihetetlen, hogy én ennyire félek tőle…, persze, mert te tudod, hogy nem bánt, látod, hogy szép és színes, és fel is készülsz rá, de én nem! Én minden felkészülés nélkül kapom ezeket a hangokat, amire nem úgy reagálok, mint egy ember, hanem szaladok… hogy hová? Nem tudom!
Ugrás az oldal tetejére