Jelenlegi hely

A Szélkiáltóval muzsikál a Mikulás - Filharmónia Magyarország Desszert koncertje

A hidegtől piros arcocskák, a sült gesztenye és a forralt bor illata a fényárban úszó utcákon, nem jelenthetnek mást, mint a Karácsony közeledtét. December 3-án végre meggyújthatjuk az adventi koszorú első gyertyáját és megkezdődhet a készülődés a sokak szívének legkedvesebb ünnepre. A gyermekek számára különösen izgalmas ez az időszak, hiszen tudják már jól, hogy hamarosan érkezik a Mikulás is.

Töltsük meg színvonalas programokkal a várakozás időszakát, a Filharmónia Magyarország Desszert koncertje kiváló alkalom erre! A Szélkiáltó együttes Muzsikáló Mikulás előadását hallgathatják meg, akik december 3-án, 16 órakor ellátogatnak a belváros szívébe, a Palatinus Szállóba. A pécsi együttes több, mint négy évtizede színesíti a zenei palettát versek megzenésítésével. Az évek során számos európai országban is megfordultak már. Legerősebben a népzene és a klasszikus zene hatásai érződik dalaikon. Az együttes a magyar és a világirodalom kortárs és klasszikus költőinek verseit adja elő, melyhez a zenéket ők maguk írják. Az akusztikus hangszereken kísért dalok kortalan örökzöldek, melyek egyaránt szólnak a felnőtteknek és a gyermekeknek. Pécsi együttes lévén különösen kiemelt ügynek tartják a városban élt és élő költők műveinek bemutatását a közönségnek.
Ezúttal az együttes egy Mikulás mesébe repíti el a gyerekeket, ahol a zene varázsszavára bukkanak elő a meglepetések. Egy igazi, közvetlen hangulatú szélkiáltós koncert várható, sok játékkal, zenés mesékkel, közös muzsikálással és versírással. A koncert után pedig minden gyermeket desszert vár! A zenekar üzent is a gyerkőcöknek: „Akinek van egy kedves játékmikulása, az bátran hozza magával!”.


Időpont: 2017. december 3. 16:00
Helyszín: Hotel Palatinus City Center, Bartók Terme
Jegyár: Családi jegyár (2 felnőtt + gyermekek): 3400 Ft
Jegyár (1 fő részére): 3400 Ft

Kedvezmény, mely az 1 főre szóló jegy esetén érvényesíthető:

  • Filharmónia bérletesek számára 20% kedvezmény;
  • diákok, nyugdíjasok, Tüke kártya tulajdonosok számára 10% kedvezmény.

A műsor-, és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!
A kedvező áru családi jegyekért látogasson el a Filharmónia jegyirodájába (Kodály Központ), a Filter Kultúrkávéházban (Színház tér 2.), vagy vásárolja meg online a www.jegymester.hu oldalon. További információk: www.filharmonia.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére