Jelenlegi hely

Tömegközlekedés korona idején – Adunk néhány tippet!

Mit tegyünk, ha nem tudjuk elkerülni a tömegközlekedési eszközöket? Néhány egyszerű dolog segíthet, hogy utazás közben csökkentsük a fertőzés kockázatát.

Mivel a koronavírus zárt térben, tömegben terjed a legjobban, így a tömegközlekedés nagy kockázatot rejt. A budapesti metróvonalakon naponta több százezren közlekednek. A buszon, villamoson, metrón, héven tehát különösen oda kell figyelni a védekezésre.

Jó ötlet, hogy „kerüljük a tömegközlekedést”, de sokak számára ez nem megvalósítható, hiszen nem tudnak más utazási módot választani.

Hogyan közlekedjünk tehát járvány idején?

  • Csak akkor utazzunk, ha mindenképpen szükséges!
  • Ha meg tudjuk oldani, csúcsidőn kívül utazzunk!
  • Ne szálljunk fel zsúfolt kocsira (ha megtehetjük)! Tömeg esetén döntsük el, hogy felszállunk-e vagy egy másik kocsit választunk/megvárjuk a következőt!
  • Ha találunk üres helyet, oda üljünk, vagy oda, ahol kevesen vannak!
  • Ha csak állóhelyet találunk, lehetőleg az ajtóktól távolabbra lévő helyet válasszunk, hogy elkerüljük a forgalmat a fel-, és leszállásnál!
  • Tartsunk távolságot utastársainktól (1-2 méter), amennyire megtehetjük!
  • Keveset beszélgessünk! (Az olvasás, zenehallgatás nem fertőz, ámde megnyugtat.)

  • Kerüljük el azokat az utastársakat, akik nem viselnek maszkot vagy hangosan beszélgetnek!
  • Nyitott ablak közelében legyünk vagy nyissuk ki az ablakot, hogy jól szellőzzön a jármű!
  • Legyen nálunk elég papírzsebkendő, kézfertőtlenítő!
  • Ha tüsszentünk vagy köhögünk, használjunk eldobható zsebkendőt, vagy a könyökhajlatunkkal takarjuk el a szánkat!
  • Lázas betegség, vagy náthás, influenzás tünetek esetén ne használjuk a közösségi közlekedést!
  • Próbáljunk minél kevesebb tárgyhoz hozzáérni a kezünkkel (kapaszkodók, korlátok és ülések)!
  • Ne nyúljunk az arcunkhoz, kerüljük a szem, a száj és az orr érintését, utazás közben!
  • Leszállás után használjunk kézfertőtlenítőt!
  • Utazásuk után mindig mossunk kezet!

Hordjunk maszkot!

Nem lehet eleget hangsúlyozni ezt az óvintézkedést, hogy a felszállás után a járaton (és a megállóban is) legyen rajtunk maszk vagy orrot és szájat eltakaró kendő. A maszk csak akkor nyújt védelmet, ha helyesen hordjuk: nem az állunkon, a nyakunkon, vagy a fülünkön lógva, hanem úgy, hogy a lehető legjobban eltakarja a szájunkat és az orrunkat is, hiszen így akadályozza meg, hogy belélegezzük a vírust. Az arc és a maszk között ne legyen rés.

A maszkviselés kötelező a tömegközlekedési eszközökön. A budapesti tömegközlekedésben már ma is 8000 forintra büntethető, akin nincs maszk. Szeptember 15-től vonatokon a kalauzok leszállíthatják a maszk nélkül utazókat, az autóbuszokra a sofőrök pedig fel sem engedik azokat az utasokat, akik nem takarják el az arcukat.

Felh. forrás: bkk.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére