Jelenlegi hely

Zsiráfbébi született a Fővárosi Állatkertben. Ő 2017 első négylábú újszülöttje.

Örömhírrel indult az új év a Fővárosi Állatkertben, január 1-jén kora délután megérkezett 2017 első számú újszülöttje: egy egészséges zsiráfborjú. A kis hosszúnyakú még a „szülőszobában” van, de néhány nap múlva megcsodálhatja a közönség is.  

Santana, a zsiráfmama január elsején egy életerős borjúnak adott életet. Az újszülött - ahogyan ez a patásoknál szokásos – születése után nem sokkal már megpróbált lábra állni, ez kisebb-nagyobb bakik után, egy óra elteltével sikerült is. Az életerős kis jövevény azóta is rendesen fejlődik.

A zsiráfborjú világra jöveteléről kisfilm is készült, amelyen nemcsak az ellést, hanem a borjú első lépéseit is sikerült megörökítenie a gondozóknak.

FIGYELEM! A filmben a nyugalom megzavarására alkalmas jelentek láthatók, amelyek a borjú világra jöttét a maga természetes valóságában mutatják be.

Santana, az anyaállat Állatkert zsiráfcsapatának legidősebb tagja. 1996. július 22-én született a csehországi Liberec állatkertjében, tehát az idei évben fogja betölteni 21. életévét. Ez egyáltalán nem kevés ahhoz viszonyítva, hogy a vadonban élő zsiráfok nemigen élnek tovább 20-25 évnél, jóllehet az állatkerti egyedek körében ennél lényegesen hosszabb élettartam is előfordul. Santana 1997. június 12-én lett a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Meglehetősen tapasztalt anyának mondható: első borja, a 2001-ben született Samburu nevelésébe ugyan a gondozóknak is be kellett segíteniük, ám további négy borjat egymaga nevelt fel teljes sikerrel, s minden remény megvan arra, hogy a mostanival sem lesznek gondok. - írja a zoobudapest.com

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére