Jelenlegi hely

Beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket segítő kampány indul - várják a jelentkezőket!

Új, beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket segítő kampány veszi kezdetét 2013. január 15-étől az S.O.S Szolgálat Alapítvány Közhasznú Nemzetközi Társadalmi Szervezet jóvoltából.

Az SOS Szolgálat Alapítvány 1996-ban alakult fonyódi székhellyel, immáron tizenhárom éve küzd az alapító okiratában meghatározott céljaiért, sok esetben a csak külföldön gyógykezelhető és gyógyítható beteg gyermekek anyagi és erkölcsi támogatásáért. Az alapítvány áldozatos, és sok esetben komoly sikereket elérő munkájának köszönhetően a szervezet 2000. évben megkapta a közhasznú besorolást, amely tény nemcsak az addig elvégzett feladatok szükségességét bizonyította, hanem lehetőséget is kínált arra, hogy a támogatók adóalapjukat csökkenthessék.

 

Megalakulásuk óta több kisgyermeken tudtak segíteni, akiknek életük, további egészségük és jövőjük azon múlott, hogy családjuk, valamint környezetük elő tudta-e teremteni azt az összeget, ami a külföldi gyógykezeléshez szükséges volt. Vannak kimondottan olyan esetek, amelyek pénzhiány, orvosi műszerhiány, illetve gyógyszerhiány végett csak külföldön gyógykezelhetőek, gyógyíthatóak, és ezeket a hazai társadalombiztosítás nem minden esetben támogatja. Az elmúlt és a jelenleg is folyamatban lévő esetekről bővebb információval, írott és fényképes illusztrációkkal tudnak szolgálni honlapjukon.

Az idei első és második kampányhoz várják olyan szülők, családok jelentkezését, ahol súlyos betegségben szenvedő, műtétre váró gyermek van, és pénz hiányában nem jutottak el a műtétig, vagy további orvosi kivizsgálásokra, esetleg rehabilitációra, külföldi műtétre, speciális orvosi kezelésre, műszerekre várnak, ill. arra van szükség. Ez ugyanúgy vonatkozik árva, vagy hátrányos helyzetű gyerekekre is. Várják továbbá: kerekesszékes, végtaghiányos gyermekek szüleinek jelentkezését is az Életút programhoz, akiknek pénzbeni (elsősorban műtét, kezelés, gyógyszerek, kórházi ápolás költsége, kiutaztatás, hazaszállítás), ill. tárgyi (pl. kerekesszék, speciális eszközök), és egyéb adományokra van szükségük.

A jelentkező a következő módon kerülhet fel a kampány weblapjára:

A kért adatok megküldésével, orvosi papírok eljuttatásával, melyeket e-mailben, vagy postai úton juttat el az erikabertus11@gmail.com címre. A jelentkezési határidő: 2013. január 31.

Szükséges adatok:

  • Gyermek neve
  • Betegség oka, besorolása, mióta tart
  • Kórház és kezelőorvos megjelölése, igazolása hivatalos papírokkal
  • Műtétéi javaslat, és műtőorvos, aki vállalja (ha van már)
  • Család, nevelő, szülő megnevezése, elérhetőségei; cím, ahol a gyermek elérhető
  • Amennyiben tárgyi, vagy speciális eszközökre van szükség, azok megnevezése, árajánlat megküldése (ha van már)
  • Fotó(k) a gyermekről
  • Hozzájárulási nyilatkozat a szülő(k) részéről, hogy adott gyermek felkerülhet a kampány nyilvános weblapjára a gyógyíttatáshoz szükséges pénz, vagy egyéb adományigény pontos meghatározásával együtt

A kapott anyagot átnézik, szigorú szabályok szerint iktatják és eljuttatják a döntést meghozó vezetőnek, az alapítvány elnökének. Az elnök ellenőriz minden információt, adatot, majd felveszi a kapcsolatot a betegség besorolása szerinti klinikákkal, kiderítve, ki az a klinika, aki be tudja fogadni gyógykezelésre, esetleg műtétre a gyermeket.

Amikor megjön a befogadó nyilatkozat a klinikától, zárul a "felvétel" a kampányba, ezt az anyagot visszaküldi az elnök a kampányfelelősnek. A kampányfelelős felteszi a gyermek anyagát, és a kampány weblap segítségével (mely 9 nyelven tud jelenleg működni, és online rendszerben használható a világ bármely országából) keresi meg a támogatókat a gyermekek megsegítése céljából.

Minden adománynak sorszáma és teljesen követhető, szigorú útja van, az adományozótól egészen a klinikáig és a gyermekekig. Az adományozó felé etikus elszámolás történik, mindenről informálják kérésre: műtét, kezelés, akár össze is ismertetik személyesen a gyermekkel, akin segít egy-egy adományt küldő.

Az adományozás menetéről, és minden ezzel kapcsolatos információ olvasható a kampány weblapon. Amikor sikeresen kikerül egy gyermek a kampány weblapról, mert támogatóra talált, azonnal másik gyermek kerül be a helyére. A kampány weblapja egyedi, újszerű és a lehető legpontosabb módon mutatja be a különböző okokból segítségre szoruló beteg és fogyatékkal élő gyermekeket. Egyaránt fellelhetőek a gyermekekről fotók, levelek, médiaanyagok, továbbá alapítványi bemutatkozó videó, és beszámolók a már sikeresen támogatott közel száz gyermekről.

Minden gyermeknek egyformán joga van az alapítványnál ehhez a lehetőséghez hozzáférni, megkülönböztetés nélkül. Az alapítvány hisz abban, hogy összefogással, etikus, odaadó, szolgálatkész munkával találnak támogatókat a 2013/1. negyedéves kampányban megjelenő gyermekek gyógyíttatásához is.

Keresnek továbbá olyan segítőkész embereket, akik a gyermekek anyagait segítenének lefordítani a könnyebb, gördülékenyebb kampány lefolytatása érdekében. A nyelvek, melyeken szívesen fogadnak fordítási segítséget:
angol, szlovák, német, spanyol, ukrán, olasz, román, francia, szerb, kínai, orosz, görög.

 

 

Bővebb információ:
Bertus Erika
S.O.S Szolgálat Alapítvány
marketing, adománygyűjtés,
kampányok
+3670 663 0343
+3620 452 0688
http://sosfoundationhungary.shoprenter.hu
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Ugrás az oldal tetejére