Jelenlegi hely

Családbarát munkahely – a család bármely dolgozni vágyó tagjának

Lassan a 10. jubileuma felé közelít a pécsi buw Hungary Kft., mely az 1993-ban alakult buw vállalatcsoport magyarországi tagja.

Talán a németül beszélő lakosoknak már nem kell bemutatni a céget, de aki még nem tudná, mi is az a buw (tehát „béundvé”, avagy „béúvé”, vagy éppen simán csak „buv”, ahogy tetszik), azoknak egy kis segítség: egy ügyfélszolgálattal foglalkozó családbarát cégről van szó, melynek neve a két német alapító nevének kezdőbetűiből tevődik össze. A cég munkatársai elsődlegesen a németországi megbízók ügyfeleinek a kéréseit, kérdéseit válaszolják meg telefonon vagy írásban, különöző témákban, mint például a telekommunikáció vagy az egészségügy.

A német nyelvű csoportok körét néhány hónapja egy angol nyelvű kis csapat egészíti ki, így most már igazán internacionálissá vált a kép. A teljes pécsi team összetételét tekintve pedig még változatosabb képet kapunk. A legtöbben ugyanis tanulmányaik során sajátították el a német nyelvet, de nagyon sokan jönnek a sváb falvakból, emellett többek között németek, osztrákok, sváciak, horvátok, szerbek és hollandok is képviseltetik magukat, a világ különböző pontjairól hazatérő magyarok pedig csak tovább színesítik a képet. Amilyen változatos és sokrétű munkát kínál a buw, olyan sokszínű tehát a munkatársak életrajza is.

A pályakezdőktől kezdve a szülési szabadság után újra munkába álló anyákig mindenki megtalálja a helyét a vállalatnál, tehát a buw minden korosztály számára ideális munkahely lehet. A közvetlen, fiatalos, barátságos légkör, valamint a rugalmas időbeosztás és a részmunkaidős foglalkoztatás mind egyetem, mind család mellett kiváló alternatívát nyújt a dolgozni vágyóknak. Biztos és hosszútávú munkalehetőség nyílik azok számára is, akik egyszerűen csak szívesen foglalkoznak emberekkel, és szinten tartani, illetve kamatoztatni szeretnék nyelvtudásukat.


 

Mára a vállalatcsoport több mint 5300 főnek nyújt biztos munkahelyet 12 európai székhelyén. A cég pécsi munkatársainak száma néhány héten belül eléri a 200-at, és mind a mai napig vannak köztük olyanok, akik a 2005. szeptemberében indult alapító csapat tagjai. És ami a legfontosabb: a vállalatcsoport minden székhelyén, így Pécsett is a folyamatos, dinamikus növekedés a cél, tehát az érdeklődők bármikor jelentkezhetnek, időnként pedig a vállalati nyílt napokon vagy az egyetemi állásbörzéken is informálódhatnak.

Szóval hogy miért is lehet ideális munkahely a buw a pécsi (és környékbeli) mamik számára?

·         rugalmas, a saját napirenddel összeegyeztethető időbeosztás

·         részmunkaidős foglalkoztatás (hetente min. 20 óra)

·         adott a későbbi óraszámnövelés lehetősége

·         igény esetén gyermekmegőrzés (pl. iskolai/óvodai szünetek idején)

·         családi programok (pl. cirkusz-látogatás, Oktoberfest, Mikulás-napi barkácsolás)

Azok, akik szívesen kipróbálnák magukat, ill. nyelvtudásukat, elsőkörben egy telefonos interjúra számíthatnak, a második körben pedig néhány írásbeli teszt és egy telefonos szituációs játék várja a jelentkezőket. Aki pedig sikeresen veszi ezt az akadályt is, nem mély vízben landol, hanem (témától függően) egy hosszabb-rövidebb tréning elvégzése után kerül csak az ügyfelek kérdéseinek kereszttüzébe.

És hogy a hétköznapok ne csak a munkáról szóljanak, időről-időre közös programok erősítik az összetartást, hol a cég, hol a munkatársak saját szervezésében, időnként pedig nem csak az alkalmazottak, hanem családtagjaik is szerepelnek a meghívottak között. A vállalati kultúra szerves részét képezi az egészséges életmód is, így a buw az irodai masszázs-lehetőség mellett munkatársai számos szabadidős sporttevékenységét is támogatja anyagilag.

További részletek a 72/536-706-os telefonszámon, vagy a www.buw.huoldalon, vagy az „Anya pénzt keres”-rovatban.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére