Jelenlegi hely

Legyél Te is Szuperhős – különleges gyereknap Pécsett!

Soha nem volt még ilyen nagyszabású, gyerekeknek és családoknak szóló esemény Pécsett, mint most május 31-én, vasárnap. Igazán különleges gyereknapot szervez Pécs, ahol kicsik és nagyok is jól érezhetik magukat és eltölthetnek egy egész napot együtt. Most először van főtámogatója is az eseménynek a HASBRO személyében, amely Magyarországon először Pécsett fogja bemutatni legújabb közösségi játékát is.

Idén majd’ minden elemében új, különleges és igazán családbarát esemény lesz a május 31-i vasárnap, amely Szuperhősöket farag a gyerekekből és az igazán belevaló szüleikből. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló programot két helyszínen rendezik meg. A Kiképzőtábor és a Nyugalom-szigete között pedig igazi Hős-Járatra pattanhatnak a családok.

Az Expo Center, vagyis a Kiképzőtábor a bátorságpróbák állomása lesz, igazi akciódús események várják a gyerkőcöket, a Zsolnay Kulturális Negyedben – a Zsolnay Piknik keretében – pedig megpihenhetnek, feltöltődhetnek a családok.

Az esemény különlegessége, hogy a Hasbro által biztosított játék, a Nerf-Gun pálya Pécsett debütál, azaz a pécsi aprónép próbálhatja ki először, élesben a világhírű szivacslövő játékot. A lányos szülőknek sem kell aggódniuk, hiszen a Littlest Pet Shop karavánnál a meséből jól ismert szobába csöppennek a kislányok, ahol játszhatnak is egy jót. A Play-Doh gyurmákat pedig talán senkinek sem kell bemutatni, a játszóasztalnál fiúk-lányok is könnyen lefoglalják magukat.

A bátorságpróbák pedig nem múlnak el nyomtalanul, a gyerkőcök úgynevezett Szuperhős igazolványba gyűjthetik a pontokat a teljesített állomások után. A felhőtlen játék közepette pedig értékes nyereményeket nyerhetnek. Az igazolványokhoz a helyszínen is hozzá lehet jutni, de ha igazán felkészülten szeretne érkezni a csemete, akkor a gyereknap.pecs.hu oldalról letölthető, és kinyomtatható a Szuperhős igazolvány.

A két helyszínen közel 100 program várja az érdeklődőket, így nem csak a gyerekek, de anyu és apu is találhat kedvére való elfoglaltságot.

A két állomás között pedig fél óránként ingyenes különjáratok, pontosabban Hős-Járatok indulnak, így a családok akár az autót is otthon hagyhatják gyereknap alkalmából. A Hős-Járatok már felmatricázva szelik át a várost, így gyereknapig bármikor találkozhatunk a különleges buszokkal.

A szuperjó gyereknapról és a programokról bővebb információ az esemény honlapján található: http://gyereknap.pecs.hu

Akik nélkül nem jöhetne létre a Pécsi Gyereknap – a rendezvény támogatói

A játékok egy részét a Hasbro Magyarország biztosítja a pécsi gyereknapon. A cég a fiúkra és a lányokra is, és szinte minden korosztályra gondolt. A Nerf kilövő, a Play-Doh játszóasztal és a Littlest Pet Shop karaván valószínűleg a nap kedvenc játékai lesznek.

A Magic-Team Pécs szintén elképesztő eszközökkel készül május utolsó vasárnapjára. Hoznak magukkal  gólyalábakat, csirkeverőt, lengőtekét, óriás amőbát, és még sok minden mást is!

Gyereknapon nem csak a játék és a szórakozás, de az egészség is középpontba kerül, hiszen a szuperhősök nem lehetnek betegek! A családok találkozhatnak az Indiso Magyarország legelismertebb egészségügyi száraz sóterápiájával, mely az alsó- és felső légúti betegségek – asztma, allergia, krupp, bronchitis, COPD, cisztás fibrózis és enyhébb felső légúti megbetegedések – leghatékonyabb, természetes kezelési módszere.

New West Biztosítási Alkusz is támogatja a kicsik és nagyon szórakozását. A több, mint 20 éves szakmai múlttal rendelkező biztosítási alkusz biztosításközvetítéssel, kockázatfelméréssel, és tanácsadással foglalkozik.

Az aprónép jól megérdemelt szórakozásához az amerikai hangtechnikai cég, a Harman is hozzájárul. A nagyvállalat Pécsett nyitja meg következő gyárát, ezzel többszáz munkahelyet teremtve a városban.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére