Jelenlegi hely

"Lelket is vág, ki testbe metsz..." - Császáros anyák történeteit várják

Földiné Szőke Sarolta dúla és szerzőtársa, Berencsi-Eke Csilla könyvet írnak Anyasebek címmel. A kötet, melyben császármetszésen átesett anyák oszthatják meg szülésük történetét, az előkészületek fázisában tart.

 

Ma Magyarországon átlagosan minden 3. gyermek császármetszés útján látja meg a napvilágot; bőven van tehát mit és van kinek mondani, mesélni. A téma azért is nagyon fontos, mert Michael Odent Császármetszés című könyvén kívül az eljárásról magyar nyelven nincs elérhető, a „halandó” anyuka által is érthető és olvasmányos irodalom.

A könyv az előkészületek fázisában tart, a szerzők szívesen várják az érintett édesanyák írásait. Sokfajta történetet szeretnének összegyűjteni: kinél mi vezetett a műtéthez,  ki hogyan élte azt meg, hogyan dolgozta fel. Mitől érezte nehéznek, fájónak, vagy hogyan tudta a vele történteket pozitívan megélni (ez utóbbi sajnos ritkábban fordul elő). Az ide kattintva olvasható két vers jól ábrázolja,  mennyire különbözőképpen lehet értelmezni a műtétet.

A kötetben találunk majd történeteket a váratlan császárról, a tervezett és az ismételt műtétekről és császár utáni hüvelyi szülést átélt anyukáktól is. Lesz olyan, aki néhány hét után ír róla, de olyan is, aki 10 vagy 40 év távlatából mesél.

A cél nem egy császármetszés-ellenes kampány, vagy a kismamák rémisztgetése (bár sok történet nagyon megrázó), sokkal inkább az elgondolkodtatás. A dolgok nem fekete-fehérek. Vannak családok, ahol a késve végzett császár miatt a gyermek egy egész életre sérült vagy meghalt. Sok olyan anya is akad, aki a gyors műtétnek köszönheti életét, köztük Sarolta is. Ugyanakkor hazánkban, csakúgy, mint a fejlett országok legtöbbjében, indokolatlanul magas a császárok aránya, amit közülünk sokan a saját bőrükön is tapasztaltak. A szülés előtt álló kismamák a megfelelő tanulságokat levonva talán többet tudhatnak meg arról is, hogy mit lehet tenni a beavatkozás(ok) elkerüléséért.

A könyv megmutathatja, hogy az emberséges, megértő környezet (kórházi személyzet) milyen fontos, ezért nemcsak sorstárs anyukáknak lehet érdekes, hanem szakmabelieknek is (szülésznők, védőnők) segíthet megérteni, mi játszódhat le az anyukákban.

Segíts Saroltának és Csillának – küldd el neki történeteteket:

 

Terjeszd ismerőseid körében a felhívást!

 

 

Kép innen

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Ugrás az oldal tetejére