Jelenlegi hely

Meseprojekt: művészetterápiás alkotó tanfolyam 7-12 éveseknek

A Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola MESEPROJEKT címmel művészetterápiás, felszabadító komplex alkotó tanfolyamot indít a 7-12 éves korosztály számára.

A program 2015 január 30. és április 10. között kerül megrendezésre összesen 10 alkalommal péntek délutáni és/vagy szombat délelőtti időpontokban.

A program keretében a tanfolyam résztvevői ellátogatnak a Bábmúzeumba és Pécsi Nemzeti Színház egyik előadására is, valamint művészetterápiás foglalkozásokon vesznek részt. Művészeti iskolánk több területen végez tehetséggondozást. Jelen programunk közvetlen folytatása egy hasonló célú és tematikájú tanfolyamnak, melyet 2014. február - június között tartottunk iskolánkban, alsós gyermekek részvételével. 

  


A most meghirdetésre kerülő tanfolyamon való részvételnek nem feltétele sem az előző tanfolyamon való részvétel, sem a rajzos előképzettség, mivel a program alapvető célja a gátlások oldása, a negatív élményekkel való megküzdés erősítése.
A korábbi tanfolyam tapasztalatait, eredményeit felhasználva új tematikát dolgoztunk ki, amely a mesék világán keresztül az "én" útját és fejlődését dolgozza fel, kreatívabbá téve az önkifejezést, ezáltal eljutva egy magasabb önismereti szintig.

 

                 


Programunk a vizuális alkotóművészeteken keresztül, - az életkori sajátosságok figyelembe vételével, változatos rajzi technikákkal - művészetterápiás módszerekre épülve fejleszti a kreativitást és növeli, elmélyíti az önismeretet. A mesék és a természet világának feldolgozásával a gyermekek látásmódja szélesedik, környezethez való viszonyuk érzékenyebbé válik, önbizalmuk, szociális készségük növekszik. A mese világa más-más élethelyzetek kipróbálására, negatív emlékek átírására ad lehetőséget.


A programcél megvalósulását támogatja a bábkészítő foglalkozás, a színházi előadás élménye, és a szülőkkel közösen végzett felszabadító-alkotó művészetterápiás műhelymunka is.
 

A foglalkozások időpontjai:

2015. január 30. (péntek), február 6. (péntek), február 14. (szombat), február 20. (péntek), február 28. (szombat), március 6. (péntek), március 13. (péntek), március 14. (szombat), március 27. (péntek), és április 10. (péntek)

A 10 alkalmas tanfolyam ára 20.000Ft / fő, mely tartalmazza a belépőjegyek árát is.

Érdeklődni, jelentkezni lehet 2015. január 23. péntekig a Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolában.

Cím: 7633 Pécs, Dr. Veress Endre u. 6., Tel.: 72/ 551 138, Email: berze.nagy@gmail.com; salamonagnes@gmail.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére