Jelenlegi hely

Petíció a természetes szülés referencia intézményéért

„Természetes szülést a kórházban” címmel indítottuk el szintén kisgyermekes barátnőimmel ezt a petíciót. Hármunknak összesen 10 gyermeke van, akiknek köszönhetően jó sok szülészetre betekintést nyertünk: szültünk Budapesten: Szent Margitban, Szent Istvánban, I. sz. Női Klinikán, Szent Imrében, illetve még Németországban és Angliában is.

Kipróbáltuk a medikalizált szemléletű szülést, majd mindent megtettünk, hogy természetes szülés/születésben dolgozó orvosokkal/szülésznőkkel/bábákkal hozhassuk világra a többi gyermekünket.

Megéltük a különbséget e két szemlélet között, így bizton állíthatjuk, hogy mind az anyának, mind a babának meghatározó, hogy ha az állapotuk megengedi, akkor beavatkozásoktól mentesen, a szülés természetes ritmusát tiszteletben tartó, intim környezetben és bánásmódban részesüljenek. Jelen pillanatban nem lehet ilyen szemléletű kórházat találni Magyarországon.

Itt az idő, hogy felemeljük szavunkat azokért az anyákért, akik nem vállalják/vállalhatják az otthonszülést, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy saját testi és lelki képességeiket figyelembe véve kísérjék a szüléseiket. A szülés/születés életet meghatározó élmény!

Szeretnénk ezzel a petícióval megmutatni, hogy erre a referencia intézményre van társadalmi igény, ezért kérünk minden anyát, apát, nagymamát, nagypapát, leendő anyákat, apákat és mindenkit, aki fontosnak tartja az anyák választási szabadságát, hogy aláírásával támogassa petíciónkat! Sokan együttesen elérhetjük, hogy az egészségügyi kormányzat tegyen azonnali lépéseket annak érdekében, hogy:

  • a szülészeteken maradéktalanul tartsák be a WHO ajánlásait,
  • megszülessenek a kórházi természetes szülészeti ellátás jogi szabályai és egészségügyi protokollja,
  • legyen ilyen irányú orvosi és szülésznői képzés az egyetemi tanulmányok során,
  • valósuljon meg a természetes szülés referencia intézete, azaz a Minisztérium jelöljön ki egy erre megfelelő intézményt a meglévő kórházak közül!

Ne legyenek hátrányos helyzetben azok a szülészeti szakemberek, akik a természetes szülést fontosnak tartják, értünk, gyermekeinkért dolgoznak!

2014. december 19. óta 3500-an támogatták már kezdeményezésünket. Reméljük, hogy ennek az ügynek a fontosságát sokan felismeritek és csatlakoztok hozzánk! Támogatásodat a leendő szülő nők és születendő babák nevében is köszönjük!

Aláírásommal támogatom a petíciót!
 

 

Bakonyi Márta, Entz Sarolta, Lotz Gabriella

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére