Jelenlegi hely

Hírek

A hónap végéig szavazhatunk Aranyanyura

A hónap végéig szavazhatunk Aranyanyura

Október végéig lehet szavazni azokra a szociális területen kiemelkedő munkát végző nőkre, akik közül november elején választják ki az idei Aranyanyu Díj győzteseit.

Akinek több gyereke van, elfelejtheti az unatkozást

Akinek több gyereke van, elfelejtheti az unatkozást

Erről beszélt a csalad.hu-nak Székely Hajnalka. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete volt elnökének munkáját nemrég Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el a köztársasági elnök.

Jelentős fejlesztések a hazai kríziskezelő szolgáltatásokban

Jelentős fejlesztések a hazai kríziskezelő szolgáltatásokban

Minden eddiginél nagyobb forrást biztosít a kormány a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására, a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépésre, valamint jelentős fejlesztések történnek a hazai kríziskezelő szolgálatok rendszerében – közölte az...

Legújabb pályázatok gyerekeknek, szülőknek, intézményeknek!

Legújabb pályázatok gyerekeknek, szülőknek, intézményeknek!

Itt az ősz, egyre rövidebbek a nappalok. Borongós délutánokon szuper időtöltés egy-egy alkotás elkészítése. A mai rohanó, elgépiesedett világunkban felüdülést jelenthet a létrehozás öröme. És hogy ne csak a hűtőre...

Elindult a TehetségKapu portál

Elindult a TehetségKapu portál

A tehetségek felismerését és kiválasztását segíti a www.tehetsegkapu.hu oldal, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

Védd meg magad mozgalom: ingyenes önvédelmi oktatás!

Védd meg magad mozgalom: ingyenes önvédelmi oktatás!

Rossz környéken laksz és félsz a sötét utcán? Szeretnél tenni valamit a biztonságodért? Akkor itt az ideje megtanulnod, hogyan védheted meg magad, mert hidd el: éles helyzetben csak magadra számíthatsz!

Csak nyalókát ne! - Vagy mégis?

Csak nyalókát ne! - Vagy mégis?

Gyermeke egészségére és fogaira vigyázó szülőként ritkán teszünk nyalókát a kosárba... pedig a gyerkőcök mennyire szeretik! Ma már van megoldás arra, hogy időnként lelkiismeretfurdalás nélkül adhassuk ezt a finomságot a kicsik (és nagyobbak)...

Türelmesebb lennél, és szeretnéd jobban megérteni a gyereked?

Türelmesebb lennél, és szeretnéd jobban megérteni a gyereked?

Van egy módszer, ami már bizonyított az elmúlt több mint 30 évben; egy olyan technika, ami szülők ezreit tette türelmesebbé, empatikusabbá.

Akik ismerik és használják, mind egyetértenek abban, hogy a mindennapok könnyebbek lettek, a...

Ezekre figyelj, ha kuponnal vásárolsz!

Ezekre figyelj, ha kuponnal vásárolsz!

Beköszöntött az ősz és ezzel együtt a ruhatár csere is. Ehhez kínálnak segítséget – többek között- az ismert női magazinok kuponos akciói. A meghirdetett akciós időszakok során azonban érdemes odafigyelni arra, hogy valóban kedvezőbb áron jutunk-...

Pécsi Szabad Iskola – WORKSHOPja

Pécsi Szabad Iskola – WORKSHOPja

A Pécsi Szabad Iskola debütáló WORKSHOP-jára invitál minden álmodót, aki hisz az iskola szabadságában!

Motivációra és online közösségre vágynak a kismamák

Motivációra és online közösségre vágynak a kismamák

Bár sok nehéz változáson mennek keresztül a kisgyermekes anyukák, mégis az anyaság új dimenzióját megélve magabiztosabbá válnak – derül ki a Gyerünk, anyukám! több mint 600 fős mintán végzett online kutatásából,...

Szűrés helyett rettegünk

Szűrés helyett rettegünk

Számos gyakori, úgymond népbetegségre létezik térítésmentes szűrővizsgálat a magyar egészségügyben. Mégsem járunk ezekre.

Egy „tehetségkutató”, amelyen több száz nyertes van

Egy „tehetségkutató”, amelyen több száz nyertes van

Kitartás, elszántság és átlagon felüli teljesítmény – ez a közös abban a 715 általános és középiskolás fiatalban, akik már részesültek a DDC a Tehetségekért ösztöndíjban.​A Duna-Dráva Cement Kft. alapítványa idén is kiírta pályázatát, amelyre...

„Építs hidat – Híd, ami összeköt!” -  Múzeumok Őszi Fesztiválja

„Építs hidat – Híd, ami összeköt!” - Múzeumok Őszi Fesztiválja

Közel 1 700 programmal várja országszerte a látogatókat több mint 150 muzeális intézmény a 2016. szeptember 26-án kezdődő, és hét héten át tartó Múzeumok Őszi Fesztiválja. „Építs hidat – Híd, ami összeköt!” az idei rendezvény jelmondata, ami „a...

A kisgyermekes anyák egészségértése a legjobb Magyarországon

A kisgyermekes anyák egészségértése a legjobb Magyarországon

A kisgyermekes anyák átlagos Összesített Egészségértési Indexe szignifikánsan magasabb, mint egy felmérésben vizsgált többi nő és férfi értéke. A kisgyermekes anyukák például könnyebben találják meg, ítélik meg és értik meg a védőoltásokkal,...

Százszor szólok: mégsem csinálja!

Százszor szólok: mégsem csinálja!

Ugye ismerős a helyzet? Közeledik a lefekvés ideje, de gyermeked még mindig nem indult el fürödni, a táskája nincs bepakolva, a játékok szanaszét hevernek a földön... Pedig már százszor szóltál neki! És akkor megemeled a hangod...

Házi kozmetikumokat készítenél? Nyerj tanfolyami részvételt!

Házi kozmetikumokat készítenél? Nyerj tanfolyami részvételt!

A LITTLE GARDEN Kenceiskola kezdő és baba-gyerek házikence készítő tanfolyamot indít Pécsett. Játékunk résztvevői 2000 forint kedvezményre jogosító kupont kapnak, két szerencsés pedig megnyerheti a tanfolyami részvételt! 

Városismereti játékés kincskeresés családoknak!

Városismereti játék és kincskeresés családoknak!

Idén 125 éve alakult  a nagy múltú pécsi Mecsek Egyesület, ebből az alkalomból a régi hagyományok felélesztése céljából városismereti játékot szerveznek, kincskeresős-megfigyelős feladatokkal, melyek előzetes készülést nem igényelnek.

Bolgogságóra, ahol mindenki kitűnőre vizsgázik

Boldogságóra, ahol mindenki kitűnőre vizsgázik

A boldogságra való képesség tanulható. A Boldogságóra program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára....

Pécsi Különóra Körkép 2016/2017

Pécsi Különóra körkép 2016/2017

Célunk, hogy segítsünk benneteket a gyerkőc érdeklődésének és képességeinek leginkább megfelelő szabadidős tevékenység kiválasztásában, legyen szó:

sportról, táncról idegen nyelvről, kézművességről, színjátszásról, képességfejlesztésről,...
Desszert koncertsorozat a Palatinusban: most érdemes bérletet venni!

Desszert koncertsorozat a Palatinusban: most érdemes bérletet venni!

A hangversenysorozat ebben az évben is várja a kicsiket és nagyobbacskákat, hogy ezekből az édes élményekből részesülhessenek. A zenei ínyencségeket a Palatinus Hotel Bartók termében élvezhetik, Prof. Dr. Lakner Tamás moderálásával.

A nők és a kistelepülések lakói a legboldogabbak Magyarországon

A nők és a kistelepülések lakói a legboldogabbak Magyarországon

Elkészült Magyarország boldogságtérképe, amely szerint többek között a nők, a kistelepüléseken élők, a 30-50 év közöttiek, a családosok és diplomás nyugat-magyarországiak a legboldogabbak.

Ingyenes 300 óras nyelvtanfolyam kis- és középvállalkozók számára

Ingyenes 300 óras nyelvtanfolyam kis- és középvállalkozók számára

Ingyenes képzés indul elsősorban kis- és középvállalkozók (kkv) számára iskolarendszerben, esti tagozaton a Szakképző Centrum valamennyi tagintézményében.

128 órás life-és businesscoach képzés Pécsett, október 6-tól

128 órás life-és businesscoach képzés Pécsett, október 6-tól

Innovatív szemléletű, azonnali gyakorlati tudást adó coachképzést indítunk Pécsett! Pécsimami látogatóknak kedvezmény!

Nem bírsz vele? Hisztis? Nem mesél? - Segítünk!

Nem bírsz vele? Hisztis? Nem mesél? - Segítünk!

Pályázz a „Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!” szülői kommunikációs tréningen való részvételért!

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ugrás az oldal tetejére