Jelenlegi hely

Kertvárosi nagy játszótér

2020-ban épült Kertváros új, hatalmas játszótere, a Nagy Ferenc tér, a Szabó Ervin tér és a Tildy Zoltán utcák által lehatárolt területen, amely minden korcsoport igényeit kiszolgálja. A mászókák, csúszdák, hinták és drótkötélcsúszka mellett kültéri edzőgépek, húzózkodók széles tárháza áll rendelkezésre.

A többkorosztályos játszótér mellett felnőttek és mozgáskorlátozottak számára kialakított játékelemek is kerültek a több mint 1500 négyzetméteres területre, sőt még egy óvodásoknak tervezett, palánkkal körbevett, 5 méteres labdafogó hálóval ellátott műfüves focipálya is. A játszótéren belül 19 darab, uniós szabványoknak megfelelő játékot találhatnak az ide látogatók (többek között játszóvárakat, kötélpályát, lengőhintát, rugós játékokat, akadálymentes hintát, mini mászókát), de kényelmi elemként került ide még 16 pad és 11 napvitorla is. A játszótéren a fentieken túl kialakítottak kerékpártárolókat is.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére