Jelenlegi hely

Miért unják az iskolát a tinik?

A válasz összetett, de valahol a hormonokban és a megnövekedett elvárásokban rejlik.

A brit tanulmány legfontosabb megállapítása (és akkor kezdjünk is ezzel), hogy a felnőtté válás nehézségei és az unalom akár három évre is visszavethetik a gyermekek iskolai teljesítményét, méghozzá a középiskola elején.

(Mielőtt tovább mennénk, érdemes pár mondatban vázolni a brit oktatási rendszert. Az általános iskolát a gyerekek 5-6 éves korban kezdik, majd 11-12 éves korukban – a hetedik évfolyamban – lépnek tovább az úgynevezett secondary / high / grammar schoolba. Az elnevezések alapvetően finanszírozási és színvonalbeli különbséget takarnak. A cikkben majd többször emlegetett 9. évfolyam 13-14 éves gyerekeket jelent.)

Eltűnő lelkesedés

Visszatérve a tanulmányra, eszerint a tanulók többsége komoly lelkesedéssel veti bele magát a középiskolába (még egyszer: ez az Egyesült Királyságban 11-12 éves kor), ám ez a lelkesedés az első két év során fokozatosan eltűnik.

A változás még nagyobb, ha kitágítjuk a korhatárokat: míg a 7 éves gyerekek 94 százaléka érzi jól magát az iskolában, addig 14 éves korra ez az arány 10 százalékpontot zuhan.

A 32 ezer gyerek bevonásával elvégzett felmérés szerzői szerint noha több tényező (hormonok, barátságok) is szerepet játszik a jelenségben, a komoly fordulópontot az általános iskola elhagyása jelenti.

Az érdeklődés elvesztése komoly probléma és nem is újdonság, olyannyira nem, hogy tavaly már a brit oktatásért felelős Ofsted jelentése is hangsúlyosan foglalkozott vele a stílszerűen „Elveszett évek” címet viselő tanulmányában.

Több tantárgy, nagyobb elvárások

A mostani friss jelentés szerint a törésért a hirtelen megnövekedett tantárgyszám, az új (és általában nagyobb) iskola, és a bonyolultabb tananyag tehető felelőssé, és a visszaesés egészen a kilencedik évfolyamig tarthat – magyarul a középiskola első három évét elveszi a gyerekektől.

Míg a kilencedikesek (13-14 évesek) egyharmada azt mondta, unatkozik az iskolában (a hetedikesek körében ez az arány 19 százalék volt), ugyanakkor érdekes módon a gyermekek jó része pozitívan reagált a megnövekedett kihívásokra.

Akadnak iskolák, melyek úgy reagálnak, hogy a középiskola első két évét a nagyon erős alapok kiépítésére használják, így a kilencedik évfolyamban már újabb kihívások elé állíthatják a gyerekeket, mert a 10. év már a vizsgára való felkészülés jegyében telik.

A hibák is a tanulás részei

A középiskolára való átállás mindenesetre komoly nehézségeket hordoz magában – nyilatkozta a kutatóknak a warwickshire-i Ashlawn School igazgatóhelyettese.

„Lehet, hogy egy gyerek az osztály legjobb tanulója volt általánosban, most pedig csak a középmezőnybe tartozik, ami sokakat nagyon rosszul érinthet” – hívta fel a figyelmet Paul Foxton, aki szerint nagyon fontos, hogy az iskola is rugalmas legyen.

„Határozottságot és elszántságot kell adnunk a gyerekeknek, miközben azt is megbeszéljük velük, hogy a hibák elkövetése része a hatékony tanulás elsajátításának” – hangsúlyozta a szakember a BBC-nek.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére