Jelenlegi hely

Buddhától a kávéig azaz lótuszvirágzás a magyar füvészkertekben

A nyár derekára lassan kifogyunk a virágos programokból, így hatalmas élmény ha ebben a forró nyári időszakban látványos virágzást találni. Nem véletlen, hogy a lótusz- és a tavirózsák tömeges pompája olyan nagy érdeklődést vált ki.

Avatatlan szemnek a lótusz és a tavirózsa hasonlóak, és bizony virágzásuk is egyformán nyárra esik. 

Első, amit tudnunk kell ezekről a csodaszép növényekről, hogy a lótusz és a tavirózsa két különböző vízinövény.

Leglátványosabb különbség a leveleik között van. Míg a tavirózsák (Nymphaea) levelei és virágai a víz felszínén helyezkednek el, míg a lótusz (Nelumbo) levelei kiemelkednek a vízből.

Tavirózsa virágai a hévízi tavon (Forrás)

Virágaik is csak első ránézésre hasonlóak. A lótusz hosszú kocsányon álló virágai magasra nyúlva levelek fölé emelkednek. Egy-egy virág rövid életű, egy vagy két nap alatt elnyílik, viszont folyamatosan hoz újabb és újabb bimbókat.

A tavirózsák virágai sokkal rövidebb száron szinte a víz felszínén úsznak, színválasztékuk is sokkal gazdagabb. Az indiai lótusz kellemes illatú virágai csak sötét rózsaszín és a ritkább fehér színben nyílnak. Közepében pedig már virágzó állapotában is látható a locsolókanna zuhanyfejéhez hasonlítható termés a mélyében üldögélő magvaival.

Indiai lótusz virágja, középen jellegzetes termése (Forrás)

Az indiai lótusz Ázsia mérsékelt égövi területének déli-, délkeleti vidékén őshonos. A Buddhizmus terjeszkedésével később jutott el a szubtrópusi-, forró égövi vidékekre is. Dísz- táplálék és gyógynövényként szinte minden része felhasználható, napjainkban hatalmas vízi ültetvényeken termesztik.

A lótusz a tökéletesség és az újjászületés szimbóluma

A keleti vallások legszentebb növénye, az újjászületés virága a lótusz. Ez a rendkívül mutatós vízinövény minden évben újjászületik az iszapos mélységből a víz fölé, a fénybe, az ég felé törve.

A hindu mitológiában a lótusz a Föld trónusa, a világ jelképe. Buddha egyik kedvenc virága, a spirituális ébredés jelképe. A konfuciánus filozófiában, a kínai kultúra növényszimbolikája szerint pedig a lótusz a tisztaságot, a becsületességet és az erényt jelképezi.

Indiai Buddha szobor lótuszülésben (Forrás)

Jógapóztól a kávéig

Az indiai lótusz fontos szerepet játszik az indiai emberek mindennapjaiban. Zsenge föld alatti szárát zöldségként, szárítva és őrölve pedig lisztként használják. Üde, ropogós leveleit saláta alapanyagként fogyasztják. Magja nyersen, valamint szárítva és pörkölve is kiváló csemege. Pirítva kávépótlónak használják, ledarálva kenyérbe teszik. Illatos virágaiból parfümöt állítanak elő. Levelei ételek dekorálására és csomagolásra is alkalmasak. Szárított termése szárazvirág kötészeti alapanyag.

Forrás

A lótusz 1800 éve a buddhizmus szent növénye, azért is kapta a Buddha ábrázolások jellegzetes ülőpóza a lótuszülés nevet.

A megvilágosult, az anyagi világ fájdalmait legyőző Buddhát gyakran lótuszvirágon ülve ábrázolják.

A lótuszülés a jóga legalapvetőbb testtartását, számos összetett gyakorlat kiinduló eleme.  A lótuszülés pihenteti a szívet, javítja a testtartást, megelőzi a reumatikus fájdalmakat, egyenletes véráramlást biztosít, segíti a belső szervek megfelelő működését.

Lótuszvirágzás Magyarországon

Magyarországon is több helyen, mint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, a szegedi Füvészkertben, Sáregresen is gazdagon virágzik július végén – augusztus elején az indiai lótusz.

Közép-Európa legnagyobb lótuszvirágzása Szegeden

A szegedi Füvészkert tavában található Közép-Európa legnagyobb, szabadtéri indiai lótusz állománya. A japán kert legcsodásabb eleme, a lótuszos tó, de Ázsia gazdag növényvilágával is megismerkedhetünk egy kerti séta keretein belül. 

Virágzásának tiszteletére távol-keleti hangulatú rendezvényt tartanak, idén 16. alkalommal. A Lótusz Napok programjai zenékkel, táncokkal, jóga- és harcművészeti bemutatókkal, ízekkel és illatokkal elevenítik fel előttünk a kelet varázsát.

Sáregresi lótuszvirágzás

Sáregres mellet Rétimajorban egy pompás Lótusz- és rózsakert várja a látogatókat a csárdától mindösszes száz méterre.

Hogyan maradhat meg a lótuszvirág télvíz idején is a Fejér megyei Rétimajorban? A tavat termálvízzel töltik, így télen sem fagy be, a hidegebb időszakokban is garantáltak a jó életkülményeik.

Budapesten

Gyönyörű lótuszvirágzásba gyönyörködhetünk a budapesti Füvészkertben is. Tematikus szakvezetéssel járhatjuk be a kertet, ha nem szeretnénk egyedül bóklászni.

Vácrátóti Botanikus Kert

A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert Magyarország legnagyobb szabadföldi növényrendszertani gyűjteménye. Vezetett sétán ismerkedhetünk meg a keleti kultúrával és növényekkel, a lótusszal és a bambusszal.

A Nagy-tóban teljes pompájában virágzik a néhány éve betelepített lótusz. Hosszú, sikertelen kísérletsorozat után találta meg ideális helyét, azóta ontja a virágokat. A szabadtéri séta babakocsival, kerekesszékkel is végigjárható.

A vácrátóti Botanikus kert különleges adottságai

Gróf Vigyázó Sándor 1871-ben a már meglévő kastély angolkertjében egy összefüggő tórendszert hozott létre. Ez lett az alapja a Nemzeti Botanikus Kertnek. Az akkori fiatal tölgyek, kőrisek és szilek mára több mint kétszáz éves matuzsálemek.

A Nemzeti Botanikus Kert hazánk leggazdagabb tudományos élőnövény-gyűjteménye, a fenntartott fajok és változatok száma megközelíti a 13 ezret. A botanikus kert élő múzeum, tájképi elemei, tavai, vízesése, a Vízimalom, a Nagyrét és a Kúria, a Műrom, kanyargós ösvényei változatos, élményekkel teli sétát ígérnek.

Kíváncsi lettél a vizililiomokra vagy a Tótündér legendájára? Gyere velünk, nézz körbe, hol láthatsz tavirózsa virágzást itthon!

ADL - Debrecenimami

Képek forrása: A szövegben megjelölt intézmények Facebook oldalai

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére