Jelenlegi hely

Csendhegyek Útja zarándokút nyílik a Balaton-felvidéken

Különleges zarándokutat alakítanak ki a Balaton-felvidéki, bakonyi települések kálváriáit, összekötve. A nyár folyamán felavatásra kerülő már kijelölt túraútvonalat a zarándokoknak, az elcsendesedés élményére vágyóknak ajánlják.

A Via Calvaria – Csendhegyek Útja projektet a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program támogatja, a régió kálváriáinak épített és kulturális örökségére épül, ezeket a rejtett gyöngyszemeket szeretné bemutatni. Eseményeit azoknak ajánlja, akik az elcsendesedésre alkalmas, lélekemelő helyeket keresik, szemben a zajos, rohanó világgal.

A Városlődi Kálvária

A Via Calvarián útra kelők gyönyörű pannon tájakon, a Bakonyban és a Balaton-felvidék dombjain haladhatnak egyik kálváriától a másikig, útközben pedig elcsendesedésre alkalmas, lélekemelő helyeken, úgynevezett csendhegyeken időzhetnek el.

Az elmúlt csaknem háromszáz évben épített kálváriák kiemelkedő értéket képviselnek, ezeket mindenképp érdemes felkeresniük azoknak, akiket a helyi értékekre épülő, a táj hangulatába illeszkedő élményekre vágynak.

A cél ráirányítani a figyelmet ezekre a helyekre, megmutatni a látogatóknak és a helyi közösségeknek egyaránt milyen tartalmas mikroprogramokat kínálnak az ilyen jellegű helyszínek.

Magyarpolány látképe a Kálváriával

A programban részt vevő települések a vármegyéből: Szentjakabfa, Vöröstó, Barnag, Veszprém-Gyulafirátót, Márkó, Bakonygyepes-Ajka, Magyarpolány, Városlőd, Jásd, Bakonynána, Olaszfalu, Zirc, Lókút, Bakonybél. 

A zarándokútvonal átadása nyár elejére várható. A programok megvalósításába a helyi közösségek bevonását tervezik a szervezők, nem csak nézőként, de résztvevőként egyaránt.

A Via Calvaria, azaz Csendhegyek Útja projekt megvalósítója az ÉrMe, az Üzleti Érték Megőrző Közhasznú Alapítvány.

Forrás; Képek

Programok, további információk ITT és ITT találhatóak.

ADL - Debrecenimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére