Jelenlegi hely

Felnőtt színező vagy gyerekes hóbort?

A karácsonyi ajándékválogatás közben élvezettel merültem el a felnőtt színezők és hasonlók világában. Több mint egy évvel ezelőtt kaptam meg a férjemtől a sajátomat és most csodálkozva láttam, mennyit fejlődött a kínálat.

Egyformák?

Az egyik szempont, ami alapján válogathatok, az a kiadványok igényessége, az ábrák formája és a vonalak minősége. Sokféle megvalósítással találkoztam, nekem a vékony vonalak és szép formák határozzák meg a választásom. Érdemes a szerzők és kiadók között különbséget tenni.

10 - 100 éves korig

Örömmel láttam, hogy a gyermekszínezők világából kilépő fiataloktól az idős korosztályig mindenkit igyekszik megszólítani ez a kikapcsolódás-forma. 

Fő a praktikusság

Ma már nem kell csak a saját örömünkre hódolni ennek az elfoglaltságnak. Készíthetünk képeslapot, naplót, babanaplót, plakátot, naptárt, stb.

A méret sem lényeg

Választhatunk, hogy milyen tartósságú alkotást szeretnénk. Havi-kéthavi rendszerességgel folyóiratok és újságok is megjelennek vegyes vagy téma szerinti színezőkkel. Akár óriásplakátot is vásárolhatunk, amit dekorációvá a mi színezésünk varázsol.

Pontról pontra pontosan

Ha a gyerekkorunk egy másik kedves tevékenységét szeretnénk feleleveníteni, akkor pl. az Art terápia sorozat részeként híres festményeket és műalkotásokat, vagy városképeket kötögethetünk össze több ezer pontból, egyetlen vonallal. Nagy figyelmet igénylő és ezáltal jó kikapcsolódást biztosító tevékenység ez is. Ráadásul a végén már egyáltalán nem látszik, hogy előre megszámozott pontokat kötöttünk össze, így bárkinek eldicsekedhetünk, hogy egy Van Gogh-ot egyetlen vonallal, stilizálva lerajzoltunk. wink

Színkeverő

Ha pedig kedvet kaptunk és érzünk tehetséget magunkban, akkor pl. a trópusi virágok színeinek újrakeverésével már az önálló alkotás élvezetét és büszkeségét is érezhetjük.

A kínálat tehát mára már igazán pazar, szinte csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mivel is csökkentjük a stresszt, milyen hobbit választunk, mivel dekorálunk vagy ajándékozunk.

A mindennapi élet nehézségeitől való eltávolodáson túl valódi alkotások kerülnek ki a kezeink közül, amikre méltán lehetünk büszkék, hisz mi színeztük, mi gondoltuk ki, mi kötögettük össze, mi kevertük ki, gondozgattuk, odafigyeltünk, szeretettel készítettük.

Végre versenyre kelhetünk hatévesünkkel, aki már készség szinten tudja a fentieket, és nem érti miért olyan nagy szám is ez. smiley

Szerző:

Ágnes Csabaimami

Fotók: Saját

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére