Mindenek előtt el kell mondanom, hogy a mi családunkban ez hatványozottan is igaz, nálunk valaki mindig keres valamit és természetesen, ha véletlenül én keresnék valamit, azt bizony üdvös tekintettel és egy mondattal mindenki elintézi: „Én nem láttam…”
Két kiskamasz mellett a szüntelen keresés mindenre kiterjed nálunk
- Anya, hol van a tegnapi gatyám?
- Anya, hol van a matekfüzetem?
- Anya, hol van a rúzsom? Bocsi, a te rúzsod…
- És a soha véget nem érő Anya, hol van az ellenőrző, fogkefe, tornacipő, Tv kapcsoló, hajgumi, trombita fúvóka, telefontöltő, kulcs, kontrolleres zokni, megrágott alma…
A "kérdezd meg apádat" csak az első pár alkalommal működött, de aztán rájöttek, hogy ez csak is anya reszortja lehet.
Már elég nagyok ahhoz, hogy egy gyenge „keresd meget” visszadobjak nekik, az utolsó szótaggal kicsit megnyújtva, amitől bájossá válik a válaszom. De egy serdülőnek ez egy nyílt hadüzenet! És persze a hirtelen támadt népszerűtlenségemnek köszönhetően, vagy megszokásból, de mégis elkezdem én is keresni azt a nagyon fontos dolgot.
Persze a lányok egy fokkal jobbak, valahogy ők másként vannak kódolva, nálunk már egész kicsi korában tudta a húgi, hogy hová hányta el a keresett dolgot, de ha nem is emlékezett rá, legalább megpróbálta megkeresni.
Ez sokáig elég jól is működött, de mikor kezdett beleszocializálódni a férfi családtagok „holvana …” -jába, és kopogtatni kezdett nála is a kiskamaszkor, már neki is hamarabb a szájára állt egy hangos felkiáltás, - rendszerint a lakás másik helyiségéből, hogy anya holvana…?
Majd ahelyett, hogy keresni kezdenék, árnyékként követnek, hogy további instrukciókkal segítsék a keresést az utolsó emlékképeikkel.
Természetesen a csúcs ovis korukban volt, amikor még anya mindent felforgatva, hátrahagyva minden fontos dolgát, mint tűt a szénakazlaban hihetetlen képességgel megtalálta a holvana tárgyat, de addigra már senkit nem érdekelt az a bizonyos dolog, mert a kicsi rájött, hogy a tűzoltóautó letört létrája sokkal, de sokkal fontosabb, hogy most azonnal megkeressük.
Nem tudom megmondani, hogy naponta hány holvana kifejezést hall egy anya, és azt sem, hogy ez nekünk elismerés-e, vagy sem. De biztos egy szuperképességre utal, hogy azt gondolják minden kis bizbaszjukat, fél pár barbie cipőt, kisautókereket, legó darabot, lovag sisakot, majd később matekfüzetet, szagos radírt, pókemberes pólót, lenémított telefont, slusszkulcsot, anya jegyez, mint egy Excel tábla. És ha bármi, ami bekerül a rendszerbe, azt a megfelelő cellába elhelyezi, és amikor épp nekik szükségük van rá, csak megnyomják rajtunk az entert és mi már is szolgáltatjuk azt.
12 év alatt szert tettem némi rutinra már, de olyan kiemelt szerepe lett a mindennapjaimnak a keresés, hogy már akkor is keresek valamit, amikor mindenkinek meg van mindene. Persze ahogy nőnek a kölykök, annál inkább fogynak a keresési tárgyak, már nincs annyi bizbaszjuk, de a lenémított telefonnal, iskolai felszereléssel, tesó elől eldugott csokival azért még naponta bepróbálkoznak nálam. Minden korszakukban úgy gondolom, hogy ez csak átmeneti, de aztán hazaér apa a munkából, és 1 órán belül valami rettentően fontos csak én tudhatom dologgal megtalál ő is …
Makai Marianna - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges