Jelenlegi hely

Fiú adatik nékünk…

Valószínűleg nem vagyok egyedül a problémával. A várandós nőre nemzetközi szinten kiterjedt elvárás nehezedik, hogy fiút szüljön. Vagy éppen lányt.

Az első gyereknél még csak-csak elviseli a rokonság és a szomszédság azt is, ha a kis jövevény nőnemű, de a második baba érkezése előtt cserébe duplájára növelik a bosszantó kérdések számát: "Ugye ez már tényleg fiú?" A békésebb anyák ilyenkor zavartan mosolyognak, a befolyásolhatóak maguk is drukkolni kezdenek, a kicsit öntudatosabbak padlógázzal fékezik dühüket és igyekeznek konszolidáltan elmagyarázni, hogy akármilyen nemű gyerek fog születni, örülnek majd neki.

Néhányan már előre vigasztalják a házaspárt: "Nem baj, majd a harmadik fiú lesz." Vannak, akik félrevonják az apukát és megsúgják neki, hogyha holdvilágnál délfelé fordított lábú ágyban, tehénbőgés mellett fogan a baba, akkor tuti, hogy legényke lesz. Mások a D-vitaminra/grépfrútmagolajra/dzsörzélepedőre/Balaton-parti nyaralóra esküsznek…

Négyszeres sorscsapás?

A hurok azonban egyre szorul: a második lány utáni várandósságnál már nemcsak a nőket szekálják, a férfiak is ugratni kezdik egymást. Vagy ami még rosszabb: megérteni. Az orvos az ultrahangnál gyászos hangra vált, ha a baba neme nem tér el az előzőekétől. Részvétet nyilvánít a férjnek és könnyes szemmel távozik a vizsgálóból egy oldalajtón keresztül.

A harmadik ép és gyönyörű kislányt a születése után már sokan úgy fogadják "Ó, hát nem sikerülhet minden az életben…" A háromlányos apák pedig külön klubot alkotnak, hogy egymást támogatva túlélhessék ezt a sorscsapást. Gyenge borocska mellett dudorásszák a Három a kislány című operett slágereit.

Itt már olyan nagy a reménytelenség, hogy a párok többsége nem is próbálkozik tovább. Ez persze a három gyerek körüli rengeteg teendővel is lehet indokolni, de a külvilág okozta sokk is hozzátehet valamit. Mi csak hat évvel a harmadik lányunk után szedtük össze a bátorságunkat, hogy újabb kis életet fogadjunk… Jó előre megbeszéltük, hogy „nem azért szülünk, hogy fiú legyen”. Sőt, ha jobban meggondoljuk, nem is baj, ha lány lesz, hiszen akkor maradhatnak a kis ruhák, meg rutinosak vagyunk a nevelésben is. Játékok is vannak, kész spórolás. Az orvos aztán mégis lehangolt bennünket.

- A fenében, hát már megint nem sikerült! - aztán tekintetét a férjemre emelve félig sírva, félig röhögve hozzátette: “Ember, a maga háza úgy fog kinézni, hogy gatya, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi, bugyi.”
Aztán vállon veregette, hogy egy kis lelket öntsön bele és ennyit mondott még: “Nem baj, legalább házimunkára nem lesz gondja élete végéig. Egyébként szerezzen be egy pár füldugót és túléli.”

Mondanom sem kell, otthon nem mertük bevallani a gyerek várható nemét. Nyertünk pár hónap nyugalmat. A nevet már nehezebb volt kiválasztani, ekkorra ugyanis már az összes jót kilőttük. Mindketten sokat gondolkodtunk azon, hogyha váratlanul mégis fiú lenne, akkor hogy örülne mindenki. Végül egy nehéz szülés átértékelte a dolgokat. Csoda volt, hogy megúszta a kicsi, így hatalmas boldogsággal szorítottuk magunkhoz őt is.

Teljes az öröm

Az az igazság, hogy eredetileg négy gyereket terveztünk, és meg is beszéltük, hogy csak azért, hogy legyen egy fiunk, nem vállalunk még egyet ezután a szülés után, ráadásul ennyi idősen. Aztán mégis megérett bennünk a vágy még egy gyerekre. Csakhogy ne kényeztessük el a kis késeit.

Harmincötön túl úgy kezelik a kismamát, mintha valami rosszat csinált volna. Minket is küldtek vizsgálatokra, extra mintavételekre, de mi csak a veszélyteleneket vállaltuk. Ám ez a nagy óvatosság arra jó volt, hogy egészen korán felfedezhettük az ultranhangon, amely megkülönböztette az ötödik jövevényt a testvéreitől. Bár engem addigra úgy megijesztettek a hatványozott veszélyfaktorokkal, meg a legújabb kutatási adatokkal, hogy még a fejét is alig bírtam megszámolni, nemhogy a láujjait. "Teljesen rendben van. - mondta az orvos, csak egy kis gond lesz vele. Nem tudja majd örökölni a testvérei ruháit."

A már jól bevált gyakorlat szerint most sem árultunk el senkinek semmit előre. Ha lány, ne legyen csalódott senki, ha fú, had örüljenek akkor, amikor valóban megérkezett. És örültek is. A férjem, aki minden szülés után velem maradt, még kicsit magamhoz tértem, most vigyorogva intett: "Mindjárt jövök, csak felhívok pár ismerőst." És csak másnap került elő újra. A mama, aki csupa fiút nevelt, kedvesen megjegyezte: "Most majd te is megtudod…" A lányaink kicsit elméláztak az öcsikén, aztán a legkisebb megkérdezte, hogy "mikor fog leesni a két kis köldökzsinórja?" És otthon is rengeteg meglepetés várt. Soha annyi jóakarónk nem került elő, mint ezután a szülés után.

- Hoztam egy kis répát. Friss, most szedtem a kertben. Egyen belőle sokat, mert a fiúknak erősebb tej kell ám, nem olyan, mint a lányoknak – mondta az egyik anyóka az utcából.

- Áthoztam a babakocsit. Abban a kicsiben hogy nézne ki ez a nagy legény? – mosolygott rám a szomszédasszony, aki egy hete még nem is köszönt.

- Nézze csak, milyen szép kis ágyneműt találtam a Margónál! Megvettem, gondoltam, ne fektessék rózsaszínűbe a gyereket – nyomta a kezembe az ajándékát egy épp csak ismerős hölgy.

- Nézd csak, mit hoztam a kicsinek! Egy műanyag kombinált fogó! Biztosan szívesen rágcsálja majd, ha nő a foga. – lelkendezett egy rokon.

És érkeztek sorban a kisautók, a szerszámkészletek, a dinók és a műanyag katonák. Mindenki velünk örült. Még a karácsonyi szószéki ige is ez volt abban az évben: "Mert gyermek születik, fiú adatott nékünk."

Azóta eltelt hét év. A lelkesedés viszont semmit sem csökkent. Épp az előbb cseréltem – volna – a lányoknál az ágyneműt, de láttam, hogy csak Bob mesteres, vonatos, markolós, repülőgépes és teherautós van tiszta. Talán több hercegnőset, tündéreset, jégvarázsosat ajándékoztam el, mint kellett volna. De mit csináljak, úgy megörültem, amikor a barátnőmnek megszületett a három fiú után a kislánya…

Füller Tímea

Megjelent a Family Magazin 2016/4. számában.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére