2020. március 25.
Élet a falak között.
Azt hiszem felesleges azzal kezdenem, hogy ma is korán fújtébresztőt a legkisebb. Ez már nem is megy eseményszámba.
Gyors kutyasétáltatás után indult is a nap. Reggeli torna után tanulni szerettem volna a gyerekekkel, de spontán annyira édesen eljátszottak hárman (!) hogy nem volt szívem megbontani ezt az egységet. Így – amíg ők kisangyalok módjára játszottak – gyorsan elkészítettem a mai ebédet, a krumplifőzeléket.
Az idilli játék nem tartott sokáig, így viszonylag hamar visszatérhettünk az eredeti tervhez, azaz elkezdhettük a mai tanulást. A kicsivel gyorsan haladtunk. Most kaptunk online gyakorlófeladatokat is. Nagyon élvezte, hogy a gépen kell bejelölnie a megoldásokat. Eddig ugyanis a tanítónéni a tankönyvekre, munkafüzetekre támaszkodott, így a mai lecke igazi újdonság volt. (Nekem is.)
Apa a legkisebbel még az udvarra is ki tudott menni, hogy mi egy kicsit nyugodtabb körülmények között tanulhassunk. Ha lehetne szerintem a picúr ki is költözne az udvarra, imád kint lenni. Pedig ma egyáltalán nem volt tavaszias az idő.
A kicsi alvásidejét elcsaltam magamnak és egy kicsit próbáltam töltekezni egy jó könyv segítségével.
Délután a középsővel kreatív iskolai házit készítettünk, mindketten nagyon élveztük. A nagylány beszabadult a konyhába és valóságos cukrászdává alakította. Muffin készült kétféle ízben is. Nagyon finom lett, így az uzsonna kérdése is megoldódott.
Ma teljes hír-diétán voltam. Azt kell mondjam, hogy nagyon jót tett a lelkemnek. Túl sok volt már a szörnyűség. Nem lehet minden napot ezzel tölteni. Ma igazán csak a családdal foglalkoztam – gondolatban is - és azt kell mondjam, hogy kifizetődött.
2020. március 26.
A felhők felett mindig kék az ég! De...
A férjem egy áldott jó ember. Nyugodt, higgadt, józan gondolkodású. Előre tervez. Pontosan kiszámol, beoszt. Évente egyszer emeli fel a hangját. Kiegyensúlyozott.
Újabban azonban éjszakánként hallom, ahogy idegesen forgolódik, nézem, ahogy meg-megrándul az arca. Reggel faggatom:
- Minden rendben? Olyan nyugtalanul aludtál.
- Persze, ne aggódj, csak rosszat álmodtam.
- Persze.....
Én teszem a dolgom. Kelek, reggelit, vacsorát készítek, ebédet főzök, tanítok, tanulok, kreatív vagyok, játszópajtás vagyok. Társasozok, sütit sütök, kertészkedek. Közben mosolygok és igyekszem mindenben partner lenni. Mosolygok, de a gyomromban mázsás kő. A mellkasomra meg mintha ráült volna valaki. Nem enged. Szorongok. Félek az ismeretlentől.
A legnagyobb néhány napja még csupa mosoly, csupa terv és jókedv. Néhány napja komor lett. Faggatom.
- Á, semmi!
Délelőtt tornázik, tanul, ha lehet udvaron van. Délután süt, kreatív, de egyre nehezebb. Ölelem. Szorítom. Visszamenne az iskolába. A barátok, a tanárok.... még az az undok is... hiányzik.
Bárcsak...bárcsak reggelre visszaállna a világ rendje!!! Nyugtatni. Magamat is nyugtatom.
A középső, mint egy megvadult kiscsikó. Egyelőre élvezi az új helyzetet. A mindennapok során talán rá jutott a legkevesebb idő - középső gyerek. Most vele tanulok, játszom, lepkét varrok, kedvencet sütök, csak hogy egyen.
Boldog. De este csendben átöleli a nyakam:
- Anyu, nekem is hiányoznak a barátaim!
A legkisebbnek talán fel sem tűnik a dolog. Ő boldog, igazán boldog. Mindig van, aki játszon vele. Apa is itthon van. A tesók imádják, lesik minden szavát. Nyugodt, boldog. Az ő világa csak előnyére változott. Talán. Néha emlegeti a barátját:
- Dorka baba. Megyünk Dorkához! - de hamar túllép rajta.
Szeretnék, óh, de szeretnék újra kisgyermek lenni. A világ felől nem aggódni. Csak a családommal együtt lenni. A sok aggódást elengedni.
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
