2020. március 30.
Reggel beöltöztem. Sapka, szájmaszk, kesztyű.
Ma reggel halál megvető bátorsággal nekiindultam a nagyvilágnak. Több, mint 2 hét után először tettem ki a lábam a házból. Elmentem vásárolni.
Precízen előkészületem. Tegnap este összeírtam, hogy mire is van szükségünk, mi az, ami elfogyott. Aztán újraírtam a listát aszerint, hogy a boltban milyen sorrendben találom meg a termékeket.
Reggel beöltöztem. Sapka, szájmaszk, kesztyű. Olyan nadrág és kabát, amit azonnal dobhatok a mosógépbe!
Táskát nem vittem, csak a kártyámat.
A bolt parkolójában ért az első meglepetés!
2 kört kellett tennem a parkolóban, mire találtam egy üres helyet!
A boltban rengeteg ember. Sokan családdal, gyerekkel. Rajtam kívül kb. 5 emberen volt szájmaszk. Ebből 2 ember csak a száját takarta el vele. (Az orrát nem.)
Az eladókon sem volt semmilyen védőfelszerelés.
Olyan volt, mintha egy szimpla hétfő lenne, csak nagyobb forgalommal. Semmi jele nem volt annak, hogy vírus-helyzet lenne.
Hazatérve fertőtleníttetem azokat a termékeket, amiket tudtam.
Utána hajmosás (amúgy is aktuális volt), zuhanyzás, ruhamosás, cipőpucolás....
A 25 perces vásárlás, így tokkal vonóval másfél órás program lett. Nagyszerű.
Délelőtt a kisebbikkel tanultunk. Ebédre most paprikáskrumpli készült a gerslileves után.
Délután folytattam a lakás-takarítás projektet. Most a nagyszoba és a gardróbszekrény volt a soros.
Vacsira amerikai palacsinta készült. Nagy siker volt. Ez volt az első próbálkozásom ezzel az étellel, de a visszajelzések alapján nem az utolsó!
A mai nap nemcsak időjárási, de érzelmi hullámvölgyekben is bővelkedett.
Erről holnap írok majd.
Most robogok jóéjt puszit osztani a kisebbeknek!
2020. március 31.
Tanítunk és tanulunk
Eredetileg a hullámzó érzelmekről szólt volna a mai bejegyzés, de az élet átírta a szándékomat. Érzelem ez is, hullámzó ez is. Néhány szó az itthon tanításról.
Mikor bejelentették, hogy bezárnak az iskolák és online oktatásra kell átállni, sok szülőtársammal együtt én is nagy tervekkel vágtam bele a dologba. Számos online oktatást segítő csoport is alakult itt a facebookon is. Anyukák, apukák vitatták meg a leghatékonyabbnak gondolt otthoni módszereket.
Már akkor kicsit olyan érzésem volt, hogy itt mindenki ért az oktatáshoz – majdnem annyian, mint a focihoz és a politikához. Főleg az alsós szülőknek voltak világmegváltó terveik.
A felsős és középiskolás gyerekek szüleiben azért szerintem a félsz jóval nagyobb volt. Én is csak néhány pillanatra merek belegondolni, hogy mi lenne velem/velünk, ha a deriválást és a kovalenskötést kellene magyaráznom a szorzótábla helyett a gyereknek. Brrr…
Szóval én is úgy voltam vele, hogy egy másodikos tananyag és egy másodikos gyerek csak nem fog kifogni rajtam. Jelentem: DE!
Nem a megtanítandó anyaggal van a baj. Azért az általános iskola alsó tagozatában még nem tanulnak olyan borzasztó dolgokat. Szóval az elméleti háttér és a tudás megvan! Óh, jeee!
A nagyobb feladat, hogy hogyan tanítsunk.
Hogyan vegyem rá mindennap, hogy üljön le a kis fenekére és addig ne is nagyon akarjon felállni – természetesen tartunk szünetet, mozgással, tízóraival megspékelve – amíg nem végzett az aznapi anyaggal?
Hogyan legyek türelmes, mikor a századik (na, jó csak tizedik – nekem tűnik csak száznak) alkalommal is vét a szorzótáblában?
Hogyan értessem meg vele, hogy miért ly-os j a kályha és miért nem j?
Hogyan vezessem rá egy-egy feladat megoldására, anélkül, hogy megmondanám a végeredményt?
Sokszor szinte érzem, ahogy egy-egy hajszálam őszbe vált.
Néha kicsit aggódom, hogy a hevesebb szívverésem nem egy kezdődő infarktus jele-e?
Ilyenkor eszembe jutnak a pedagógusok, akik nem egy-két gyerekkel, hanem harmincvalahánnyal csinálják ezt mindennap.
Eszembe jut, hogy sokszor jött haza úgy a lányom, hogy a tanítónéni milyen türelmesen magyarázta el az adott nyelvtani vagy matematikai szabályt és végre megértette.
Most mit nem adnék azért a tudásért, aminek a tanárok a birtokában vannak. A türelemnek, a jól-tanítás képességének, a motivációs készségnek.
Nagyon az elején járunk még.
Muszáj lesz nekem is megtanulnom tanítani. Ja, és legközelebb, a gyógyszertárban beszerzek egy MagneB6-ot!
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
