Jelenlegi hely

Valahol Európában a Bajai Városi Színházban

Időpont: 2025. Szeptember 26. (péntek) 19:00
Helyszín: Bajai Városi Színház
Dés László – Nemes István – Böhm György – Horváth Péter – Korcsmáros György: VALAHOL EURÓPÁBAN, musical két felvonásban. Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmforgatókönyve alapján.

Valahol Európában háború dúl. Az országutakon milliónyi otthontalan, éhes gyerek csatangol. Nincs mit enniük, nincs hol aludniuk. Nem tudnak írni, olvasni, nem tudják, mi a zene, mi a szeretet… A háború árnyékában felnövő gyerekek bandába verődve igyekeznek túlélni a borzalmakat: rabolnak, fosztogatnak, hogy meleghez, élelemhez, vízhez jussanak. Egy idős zenész, Simon Péter romos kastélyában lelnek menedékre, aki nem fosztogató bűnözőket, hanem segítségre szoruló, otthonukat vesztett, árva gyermekeket lát bennük…

Varázslatos történet hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről az embertelenségben. Az 1995-ben készült, azóta világhírűvé vált musicalt a Bajai Fiatalok Színháza immár második alkalommal mutatja be. Társulatunk 2008-ban állította először színpadra a művet, s most, 17 év elteltével ismét látható lesz a Bajai Városi Színházteremben.

Szereplők:

  • Simon Péter: KÓSA ZSOLT m.v. / TARJÁN PÉTER m.v.
  • Hosszú: KÁRPÁTI KEVIN / OTTMÁR ATTILA
  • Suhanc (Éva): GYENIS ERIKA / PETHŐ DOROTTYA
  • Ficsúr: TORDA BALÁZS
  • Kuksi: BOLVÁRI GERGŐ / GRACZA ZALÁN / HODOVÁN HUNOR
  • Szeplős: KALMÁR DÁVID
  • Csóró: KÁRPÁTI OLIVÉR
  • Sutyi: HEGYI HUNOR / SZABÓ BOTOND
  • Professzor: GOMBKÖTŐ GERGŐ / NEMCSÉNYI VENDEL
  • Pötyi: KEREKES LILI NADIN / SÁGI MAJA / SZABÓ-DÉKÁNY RÉKA
  • Egyenruhás: BALÁZSEVITS TAMÁS
  • Tanító: KERÉNYI ÁDÁM / VALTER BÁLINT
  • Leventeoktató: KOSZORUS KRISTÓF / STADLER ZOLTÁN
  • Tróger: KÁRPÁTI JONATÁN
  • Szakaszparancsnok: BEDEKOVICS NORBERT
  • Paraszt: SZAKOLA BÁLINT
  • Hentes: MARKÓ PATRIK
  • Kovács: RÉVI BENEDEK
  • Sógor: KOLLÁR KENDE
  • "Főúr": MAKK ZALÁN

továbbá csavargó gyerekek:
ALADICS LÉNA, BANGA BENEDEK, CSENGŐ BENCE, DORKÓ REGINA, GORETITY MIRJANA, HEGYI ZSELYKE CSENGE, HODOVÁN REBEKA, KALMÁR VERONIKA, KATZ NOÉMI DORINA, KÉKESI LIZA, KOSZORUS SZÓFIA, LAJDI ANNA, MAKK ZALÁN, NAGY EMESE, PÁLFFY MÍRA, PÁLMAI LAURA, POZSONYI BORKA KATA, RAPCSÁK FRUZSINA, ROMENDA LUCA, SÁNDOR LELLE, SZŰCS MIKLÓS BENJÁMIN, TIHANYI HÉDI

és falusi emberek:
ANTAL RÉKA, BOGNÁR ALEXANDRA, GULYÁS ANNA MÍRA, HETÉNYI ANNA, JAKOSEVITY VIVIEN, LÖVÉSZ BOGLÁRKA, MASALMEH MONA, ÓBÉRI LINETT, SZŰCS LAURA, TÓTH OLIVÉR GÁBOR, TRAMOUNTANELLI LARISA, WINDISCH BEA

Koreográfus: AGÓCS NÓRA, LÁNG BARBARA
Rendező: OTTMÁR ATTILA

Előadások:

  • 2025. szeptember 26. szombat, 19 óra
  • 2025. szeptember 27. szombat, 19 óra
  • 2025. szeptember 28. vasárnap, 17 óra

Jegyek válthatók a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában (Baja, Szentháromság tér 3., tel.: 79/321-341).
Jegyárak: 5300,- 4500,- 3900,- 3200,- Ft.

A musical a Proscenium Szerzői Ügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.

SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére