Jelenlegi hely

Baba-mama jóga a Római Udvarban

Időpont: 2025. Szeptember 25. (csütörtök) 09:30
Helyszín: Yakob Sádi Hangtálrelaxáció Stúdió, Pécs, Jókai utca 11.
A babás jóga alatt anya és baba együtt töltődik. Mindenki kicsit másképp. Anya befelé figyel, a babák pedig egymás mellett játszanak. Anya fizikális, mentális és lelki feltöltődést ad saját magának a gyakorlás során, mely segíti a szülés utáni regenerációt.

Az órákon sokszor halljátok tőlem, hogy akkor tudunk igazán másnak adni, ha saját magunkat is töltjük. Erre mindig fontos emlékeztetni magunkat minden élethelyzetben, nem csak kisbabás anyukaként.
A babák nagyon szépen tanulják itt a közösségi létet, kapcsolatteremtést. Továbbá a nagyok elősegítik a kicsik mozgásfejlődését azzal, hogy szépen mozgolódnak és mutatják különböző mozgásokat.
Az órák alatt teljesen a babák igényeinek megfelelően haladunk. Ha arra van szüksége, megetetheted az óra alatt, ha csak kézbe kívánkozik, akkor pedig vele együtt mozoghatsz.
AZ ÓRA IGÉNY ESETÉN (3 főtől) INDUL, BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!

Jelentkezés facebook üzenetben vagy a minupon.

Gyermekágyas időszak utántól egészen ovis korig csatlakozhatsz!

Ár: 3500 Ft/ 60 perc, első órátok: 2500 Ft.
Helyszín: Jókai u. 11, Római udvar, Yakob Sádi hangtálrelaxációs stúdió
Foglalkozásvezető: Nagy Fruzsina jógaoktató, védőnő

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére