Jelenlegi hely

Kezdődik a nyolcadikosok pályaorientációs vizsgálata

Idén a nyolcadik évfolyamos tanulónak kötelező országos pályaorientációs mérést (OPM) 2025. szeptember 17. és október 9. között lesz.

Előreláthatólag mintegy 2400 intézmény több, mint 3400 nyolcadik évfolyamos osztályából mintegy 60 000 tanuló vesz részt a vizsgálatban.

A középiskolaválasztás időszakában kiemelten fontos, hogy az általános iskolás végzős tanulók képet alkossanak személyiségükről.

Használni tudják erősségeiket, alapvető kompetenciáikat, és megismerjék érdeklődési körüket, a hozzájuk közel álló szakmai ágazati irányokat. Ebben támogatja őket az OPM, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg.

A mérés célja egyrészt a tanulók közvetlen tájékoztatása, másrészt az érintett szülők és pedagógusok figyelmének felhívása a pályaorientáció fontosságára és a sikeres pályaválasztást támogató eszközökre, módszerekre.

Az Oktatási Hivatalban (OH) kifejlesztett online mérőeszköz alapja egy önbevalláson alapuló kérdéssor, amelynek kitöltését követően a tanuló – válaszai alapján – visszajelzést kap érdeklődési irányáról, általa erősnek tartott képességeiről, további kompetenciáiról, illetve az ezekhez illeszkedő továbbtanulási irányokról.

Az eredményeket csak a tanuló láthatja, ám érdemes megosztania szüleivel, hozzáértő felnőttekkel, akik további tanácsokkal segíthetik a megfelelő pálya, iskola és továbbtanulási irány kiválasztását. A felületen az így ajánlható ágazatok ismertetői, valamint az azokat oktató középfokú iskolák listája is elérhető.

Az OPM tanácsadás-jellegű vizsgálat (mérés), amely nem kész megoldásokat nyújt, hanem pályaorientációs ajánlásokat fogalmaz meg, segítve a pályaválasztáshoz szükséges kompetenciák feltérképezését, értékelését.

A 7–8-os és a 10–12-es, továbbtanulás előtt álló tanulókra is gondoltak

Az OH másik fejlesztése, a Pályaorientációs Mérő- és Támogatóeszköz azaz a POM. Ez egy önismeretre alapozó, az MTMI-készségeket és -kompetenciákat is vizsgáló online, bárki által bármikor kitölthető teszteket tartalmazó weboldal. Az eszköz a pályaválasztásban különösen érintett két korosztálynak kiemelten is hasznos: tájékoztat a különböző szakmákról és képzésekről, továbbá az érdeklődő tanulót a lakóhelyéhez közelebbi, a továbbtanulást biztosító intézmények feltüntetésével is segíti.

ADL - Debrecenimami

Forrás

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
Ugrás az oldal tetejére